London titkai: Lord Mayor's Show
A londoni City, azaz a történelmi óváros nem nagy-London része, igazgatásilag és részben jogilag is egy különálló entitás.

Területét a köré védelmi célokból épített kőfal - a London Wall - jelölte ki, melyet még a rómaiak építettek úgy 2000 évvel ezelőtt a favázas kis településük, Londinium köré.

Minélfogva a terület nagy-Londontól a mai napig is elkülönülve működik, így külön polgármestere is van, a Lord Mayor, akit évente választanak, míg nagy-London polgármestere a Mayor of London, akit négy évente választanak.
A megválasztott polgármester egyben a City of London Corporation vezetője is az adott évben, mely gazdasági társaság irányítja a teljes City életét. A Lord Mayor a helyi hatóság szóvivőjeként is szolgál, valamint fontos társadalmi feladatokat lát el, de az évszázados szertartásokat is ő vezeti. A Lord Mayor politikailag látványosan nem kötődik egyetlen oldalhoz sem, de számos fogadáson és egyéb - akár politikai - rendezvényen is vesz részt nagy-Londonban valamint a világ több pontján is.
A londoni City polgármestere hatalmát tekintve a City területén teljhatalommal bír, azon kívül - azaz nagy-Londonban - közvetlenül a mindenkori uralkodó után következik, még a miniszterelnöknél és a kormánytagoknál is magasabban áll.

Ahhoz hogy valaki a londoni City polgármestere (Lord Mayor) lehessen, három nagyon fontos kritériumnak kell megfeleljen:
* a City of London 25 belső kerültének (ward) egyik választott képviselője (alderman) kell hogy legyen
* korábban be kellett már töltse a londoni City Sheriff pozíciót
* életkora 21 és 70 év közé kell essen
