Magyarok Londonban: a Szapáry család

Angliában, illetve az Egyesült Királyságban a nemesi címek ma is hivatalosan léteznek, és az örökletes arisztokrácia jogilag is elismert, míg Magyarországon ma már nincs jogilag elismert nemesség vagy főnemesség, bár a történelmi családok és leszármazottaik természetesen továbbra is léteznek.

Magyarországon a rangokat 1947-ben megszüntették, mégpedig a ma is hatályos 1947. évi IV. törvény alapján, mely eltörölte többek között a hercegi, grófi és bárói rangokat, sőt még a címek használatát is tiltja. Ma a korábbi főnemesi családok leszármazottainak önmagában a származásuk nem biztosít külön jogokat vagy kiváltságokat, így nincs például örökletes politikai tisztségük, és önmagában a családnév sem jogosítja fel őket birtokra vagy kastélyra.

Történelmi és családi értelemben tehát megmaradt az identitásuk, de ha ma valakit grófként említenek egy interjúban vagy családtörténetben, az Magyarországon nem államilag elismert rangot jelent.

Azonban ha visszatekintünk egy kicsit az időben, akkor az is kiderül, hogy az egykor volt magyar nemesek szoros kapcsolatot ápoltak a világ minden tájával, beleértve Londont is.

A továbbiakban a magyarországi Szapáry család történetét tekintjük át, akik sok szálon kapcsolódtak a városhoz.

A családtagok közül 1452-ben Petrus de Zapar, azaz szápári Péter Veszprém vármegye szolgabírájaként volt említve, valamint 1483-ban Emericus de Zapar, azaz szápári Imre ugyancsak szolgabíróként jelent meg. Később, az 1620-as évben Bécsben, a Habsburg házból való II. Ferdinánd magyar királytól (uralkodott: 1619-1637) címeres nemeslevelet kapott Szapáry István és így gyermekei is, amivel a férfi hűséges szolgálatát, különösen a tizenöt éves háborúban szerzett érdemeit ismerték el. Érdekesség, hogy a családnak korábban már volt nemessége, de az azt bizonyító irataik elvesztek, és II. Ferdinánd 1620-ban ezt gyakorlatilag csak megújította.

A bárói címet azután már Szapáry Péter kapta 1690-ben, a szintén Habsburg házi I. Lipót magyar uralkodótól (uralkodott: 1657-1705), mely cím örökletes volt, ezért fiai, Miklós és Péter már báróként kapták meg 1722-ben a magasabb, grófi rangot, ekkor már az ugyancsak Habsburg III. Károly magyar királytól (uralkodott: 1711-1740).

Az 1722-es grófi rangemelés után nem sokkal a Szapáry család több ágra szakadt, mely ágak tagjai jelentős birtokokat tartottak fenn Magyarországon, és katonai, politikai, illetve diplomáciai pályákon működtek. A család talán egyik legismertebb tagja, Szapáry Gyula 1890-1892 között Magyarország miniszterelnöke is volt.

A család londoni kapcsolata az I. világháború idején bontakozott ki, amikor Szapáry Frigyes gróf (élt: 1869-1935) lovassági tábornok, diplomata és nagybirtokos a Monarchia szentpétervári nagyköveteként szolgált, sőt mi több 1914. augusztus 6-án Szapáry adta át Szergej Szazonov orosz külügyminiszternek az osztrák-magyar hadüzenetet.

Felesége Hedwig Windisch-Grätz hercegnő (teljes nevén teljes nevén Maria Hedwig Anna Bertha Wilhelmine Christine Elisabeth Rositta zu Windisch-Grätz), az Osztrák-Magyar Monarchia egykori miniszterelnökének, III. Alfred August zu Windisch-Grätz-nek a lánya volt.

Házasságukból egy kislány született, Szapáry Marianne grófnő (élt: 1900-1988), aki később Günther Hubertus von Reibnitz báróhoz (élt: 1894-1983) ment feleségül, aki már Hitler hatalomra jutása előtt náci párttag volt, 1933-ban lépett be az SS-be, ahol őrnagyi rangig (Sturmbannführer) vitte.

Günther első feleségétől korábban már elvált, de amikor Szapáry Marianne grófnőt szerette volna feleségül venni, szándékozott első házasságát érvényteleníttetni, hogy második feleségét római katolikus szertartás keretében is nőül vehesse. A születendő gyermekeiket is ebben a hitben kívánták nevelni, amit a náci rezsim hűtlenségként értékelt, így a férfi konfliktusba került az SS vezetésével, akik ezért eltávolítását javasolták, így a II. világháború után számüzetésben, Mozambikban gazdálkodott.

Günthernek és Szapáry Marianne grófnőnek 1945-ben egy kislánya született, Marie-Christine, aki szülei későbbi különválása után édesanyjával Ausztráliában élt, de később visszatért Európába. 1968-ban Marie-Christine Londonba költözött, ahol az 1970-es évek elején két képző- és iparművészeti tanfolyamot is elvégzett a Victoria and Albert Museumhoz kapcsolódóan, majd londoni belsőépítészek mellett dolgozott, és végül saját céget alapított Szapar Designs néven.

Származása okán bejáratos volt a brit legfelsőbb körökbe is, olyannyira, hogy megismerkedett Lord Louis Mountbatten (élt: 1900–1979) brit tengernaggyal, államférfivel és nem mellesleg a brit királyi család befolyásos rokonával, aki egészen pontosan II. Erzsébet királynő férje, Fülöp herceg anyai nagybátyja volt. Lord Louis a családi házasságok alakulásába is beleszólt, még Fülöp és Erzsébet közeledését is segítette úgy, hogy például 1939-ben közreműködött abban, hogy a fiatal Fülöp kísérje Erzsébetet a dartmouthi tengerészeti főiskolán tett látogatására, ahol gyakorlatilag szerelembe is estek.