Magyarok Londonban: Trebitsch Ignác a szélhámos

Magyarok Londonban: Trebitsch Ignác a szélhámos

A mai bejegyzésben egy olyan magyar férfiről lesz szó, aki akár még Rejtő Jenőt is megihlethette volna, ugyanis meglehet, hogy maga az író is pont ilyen típusú, valós kalandorokból merítette ötleteit.

A történet 1879-ben kezdődött, amikor a bizonyos Trebitsch Ignác megszületett Pakson, akkor még az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgáraként. Családi idíttatását tekintve egy zsidó kereskedő család sarja volt, ám életében többször is vallást váltott, ahogy éppen az érdekei kívánták. Trebitsch 1897 környékén hagyta el az országot és fiatal felnőttként először Németországban, majd más nyugat-európai országokban tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig.

Trebitsch Ignác itt már mint Abraham Trebitsch Lincoln / Ignatius Timothy, Public domain, via Wikimedia Commons

Valamikor 1900 körül, 21 évesen került Angliába, ahol vallást váltott, felvette az Abraham Trebitsch Lincoln nevet és egy rövidebb időre protestáns misszionáriusnak állt, azaz a protestáns keresztény egyház tanításait terjesztette, új közösségekben és más vallási környezetben.

Az országban eltöltött négy év elteltével, 1904 körül brit állampolgárságot szerzett és egyházi tevékenységének valamint jó szónoki képességének köszönhetően komoly kapcsolati hálóra tett szert, egyrészt az egyházi és értelmiségi körökben, másrészt a liberális politikai körökben is. Olyannyira, hogy 1910-ben a Liberal Party, azaz a Liberális párt színeiben, az Egyesült Királyság északkeleti részén található Darlington választókerületben elindult a választásokon és sikeresen be is került a House of Commons-ba, azaz a brit Parlament alsóházába.

Abraham Trebitsch Lincoln, 1915 / Public domain, via Wikimedia Commons

Képviselőként eltöltött évei azonban messze nem voltak botránymentesek, ugyanis hamarosan pénzügyi problémái adódtak, melyeket kevéssé átlátható üzleti machinációkkal szeretett volna megoldani, azaz politikai pozícióját felhasználva különböző hiteleket vett fel és kölcsönöket szerzett, gyakran fedezet nélkül, míg másoknak gyümölcsöző befektetéseket ígért.

Természetesen előbb-utóbb hitelezői követelésekkel álltak elő, az általa átvert emberek pedig a befektetett pénzüket visszakérték, ami miatt számos feljelentés is érkezett ellene.

Hamarosan, úgy 1912-1913 környékén a sajtó és a hatóságok is felfigyeltek szaporodó ügyeire, és mert több panasz és jogi eljárás is indult ellene, valamint nyilvánosságra kerültek a pénzügyi visszaélései is, a brit sajtó kifejezett szenzációként kezelte az ügyet, így Trebitsch Ignác 1913-ban sietve el is hagyta az Egyesült Királyságot, azaz gyakorlatilag megszökött a felelősségre vonás elől.

Ezután egy darabig kereste a helyét Európában, több országban is feltűnt, sőt mi több, az első világháború alatt hírszerzési kapcsolatokra is szert tett, mígnem végül 1914-ben Amerikában kötött ki, ahol teljesen új identitással és új történetekkel próbált újrakezdeni. Nagy valószínűséggel itt is politikai és üzleti kapcsolataira hivatkozva próbált pozíciót szerezni, magát egy igen befolyásos emberként állította be, sőt mi több újra kétes pénzügyi és üzleti ügyletekbe kezdett és befektetési lehetőségeket kínált.

Végül 1916-ban letartóztatták és több rendbeli csalás és megtévesztés miatt indult ellene eljárás, melyben bűnösnek találták és több évre el is ítélték. Büntetését a döntés szerint Amerikában kellett letöltenie, így 1917 és 1919 között őrizetben volt, ez idő alatt több börtönben is megfordult.

Szabadulása után a törvények szerint nem maradhatott az Egyesült Államokban, kiutasították az országból, így visszatért Európába, egészen pontosan Németországba, ahol ekkoriban igen kaotikus állapotok uralkodtak az I. világháború után. Trebitsch a zavarosban halászva azonnal politikai kapcsolatokat keresett, főleg jobboldali, nacionalista körökben, ugyanis ez volt a weimari köztársaság kezdeti, meglehetősen instabil időszaka.

Weimari köztársaság: a háború után, 1919 és 1933 között létező német demokratikus állam, mely politikailag és gazdaságilag instabil volt, gyakori válságokkal, például hiperinflációval és puccskísérletekkel, majd mikor 1933-ban összeomlott, Adolf Hitler került hatalomra.

Egy ilyen puccskísérlet, melyben feltűnt Trebitsch neve is, 1920 márciusában történt Berlinben, és kifejezett célja a demokratikus weimari kormány megdöntése volt, Wolfgang Kapp vezetésével. Trebitsch természetesen csatlakozott a puccsistákhoz és nem csak politikai de propagandaszerepet is vállalt, elsősorban a sajtóval és a kommunikációval foglalkozott, kapcsolatokat próbált szervezni a puccs vezetői és más csoportok között, saját magát pedig fontos közvetítőként és tanácsadóként pozicionálta.

Miután a puccs néhány nap alatt összeomlott, a résztvevőket üldözni kezdték, így Trebitsch újra menekülni kényszerült, elhagyta Németországot és némi európai ámokfutás után Kelet-Ázsiába utazott, Kínába.

Ez az időszak talán kalandos életének egyik legizgalmasabb időszaka, itt ugyanis teljes identitásváltáson ment keresztül, felvette a Lin Kung (egyes források szerint a Csaó Kung) nevet és buddhista szerzetesi életformát kezdett élni.

Lin Kung / Public domain, via Wikimedia Commons

Külsőleg és életvitelében is alkalmazkodott a helyi vallási közeghez, sőt mi több tanításokat kezdett tartani és követőket is gyűjtött. Az nem teljesen világos, hogy pontosan milyen rangot ért el a buddhista hierarchiában, de az bizonyos, hogy vallási vezetőként lépett fel és a helyi buddhista közösségekben mozgott.

Érdekesség, hogy még itt is kapcsolatokat keresett különböző hatalmi körökkel bár életében ezen szakasza már kevésbé dokumentált. Ami bizonyos az az, hogy hosszabb ideig Sanghajban élt, mely ekkoriban egy nemzetközi, kaotikus, több hatalom által befolyásolt város volt (kínai, nyugati és japán), tehát ideális közegnek tűnt egy ilyen identitásváltó élethez.

Végül 1943-ban halt meg Sanghajban, amikor a város éppen japán megszállás alatt állt, így nagy valószínűséggel helyben temették el, de sírjának pontos helye nem maradt fenn megbízható forrásokban. Valószínúsíthetően buddhista szertartással temették el Sanghaj-ban, egy buddhista közösség vagy templom közelében.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az Idegenvezetés London blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
YouTube: @idegenvezeteslondon

Read more