Botrányos angol történelem: Örömvölgy Kenyában

Gondolhatnánk, hogy az angol, vagyis inkább a brit társadalomban mindenki egyenlő, kivéve persze a még egyenlőbbeket. Márpedig a így-vagy úgy kiválasztottakból minden időben szép számmal találhattunk, mint pl. az 1940-es években azon briteket, akik Kenyában alapítottak maguknak egy kisebb fajta települést. Európában és a világ nagy részén ekkoriban javában szedte áldozatait a II. világháború, de a történetünkben szereplő briteket ez cseppet sem aggasztotta.

A brit gyarmatosítást Viktória királynő (uralkodott: 1837-1901) uralkodásának idején járatták csúcsra, Kenya pl. 1895-ben került a britek fennhatósága alá és ott is maradt egészen 1963-ig. Hivatalosan 1920-ban emelték be a gyarmati országok sorába, korábban mint British East Africa Protectorate, azaz Brit Kelet-Afrikai Protektorátus* volt ismert.

* A protektorátus (a latin védnökség szóból ered) két államalakulat között függő viszonyt eredményező nemzetközi jogi kapcsolat, amelynek során a protektori szerepben fellépő állam védnökséget vállal a másik állam felett.

Az elfoglalt ország termékeny földterületeit az északi Wanjohi-völgyben gyorsan fel is parcellázták a brit arisztokraták között, a betelepülők között pedig elsőként találjuk Hugh Cholmondeley-t, Delamere 3. báróját, aki összebarátkozott az ott élő maszáj törzs vezetőivel, akik megtanították számára, hogyan is kell eredményesen megművelni a kenyai földet. E tudásával Cholmondeley nagyon gyorsan az egyik legbefolyásosabb brit telepes lett Kenyában.

A férfi odahaza Angliában, még 16 évesen elhagyta a Windsor melletti nagy múltú Eton College-ot és helyette inkább katonai pályáról álmodozott. Miután édesapja hamarosan meghalt, a fiú megörökölte tőle a bárói címet valamint a hatalmas birtokokat, így további tanulmányokra már nem igen volt szüksége a boldoguláshoz, idejét inkább exotikus vadászatokkal múlatta, melyek során átkeveredett Afrikába is.

A britek kenyai földadományozásai során Cholmondeley először egy 100 000 hektár (kb. 400 km2) méretű földterületre tett szert 99 éves bérleti szerződés alapján, majd újabb 50 000 hektárt (kb. 210 km2) juttattak neki. Földjein azután elég sok mindent kipróbált, a növénytermesztés mellett juhokkal, csirkékkel, majd szarvasmarhákkal és struccokkal is foglalkozott, de ezek a próbálkozásai szinte mind veszteséggel zárultak.

Cholmondeley maga is aktívan toborozta az újabb és újabb telepeseket szülőföldjéről, felhívására meglepő módon majd 200 ember válaszolt. Közeli barátai segítségével, akiket sikerült meggyőzni, hogy vásároljanak Kenyában az övéhez hasonlóan nagy birtokokat, végül megalapították a "Happy Valley-t" azaz a Boldogság Völgyét, ahová alkalmanként még magas rangú brit katonai vezetők is ellátogattak az I. világháború alatt. Így keveredett ide maga Winston Churchill is, aki akkoriban mint gyarmatügyi helyettes államtitkár működött a kormányban.

Cholmondeley a maga módján jó kapcsolatot épített ki a környező kenyaiakkal, főleg a maszáj törzs tagjaival, de azért érezni lehetett, hogy mindenképpen törekedett a fehér felsőbbrendűség megtartására, legalábbis a kolóniáján belül. Az I. világháború kitörésével Cholmondeley átvette a maszáj határ menti hírszerzési műveletek feletti felelősséget is, szorgalmasan figyelemmel kísérve a német egységek mozgását a mai Tanzániában, melyekről rendszeresen jelentett is természetesen.

Mindamellett, hogy Cholmondeley szorgosan gazdálkodott és az itteni britek, akik elsősorban az 1930-as gazdasági világválság elől menekültek, vezetőjükként tisztelték, a férfi különcségei, extravagáns partijai és vadászatai megadták az alaphangot a későbbi telepesek pazar életmódjához.

Az itt megalapított Boldogság Völgyet lakó jómódú telepesek napjai leginkább azzal teltek, hogy a számukra három legfontosabb dolog körül éljék életüket: kábítószer, alkohol és házasságtörés.

Volt ennek a díszes, fénykorában nagyjából 20 000 fős brit közösségnek néhány kiemelkedő személysége, akik némelyike komoly bajba sodorta magát gátlástalan életmódjával, de mielőtt rátérnénk a történtekre, nézzük meg, kik is voltak ők.

Hugh Cholmondeley, Delamere 3. bárója
Természetesn ő volt a vezetője a teljes kolóniának, de róla már fentebb szóltam.

Gwladys Helen Beckett (első házassága után Lady Charles Markham)
Gwladys első házasságát 1920-ban kötötte Sir Charles Markhammel, és a nagyszabású esküvőről akkoriban még a The Yorkshire Post is részletesen beszámolt. Válása után egy évvel, 1928-ban Gwladys feleségül ment a nála 30 évvel idősabb Cholmondeley-hez, bár házasságuk nem lett hosszú életű, 1931-ben, 61 évesen a férfi ugyanis csendben meghalt.

Josslyn Hay, Erroll 22. grófja
Bár Hay Skócia egyik legelőkelőbb családjából származott, a felmenői ekkorra már egyáltalán nem voltak gazdagok, és ahhoz hogy jól éljenek, minden leszármazottnak valamiféle karriert kellett felépíteniük. Édesapját követve, Hay Berlinben tiszteletbeli attasé lett, miközben hazájában tagja volt a British Union of Fascists azaz a Brit Fasiszták Uniójának. De ahelyett hogy elmerült volna a diplomáciában, beleszeretett Lady Idina Sackville-be, akinek 1923-ban a harmadik férje lett. A friss házasok kisvártatva Kenyában találták magukat, azon belül is a Boldogság Völgyben, majd nem sokkal később kitört körülöttük a kor egyik legnagyobb botránya.

Lady Idina Sackville
Josslyn Hay, Erroll 22. grófjának felesége, aki maga is grófi családból származott, első férjétől, Euan Wallace-től való válása következtében elvesztette két fia feletti felügyeleti jogát, akik később tragikus sebesülést szenvedtek a II. világháborúban és meg is haltak. Második férjét, Charles Gordon kapitányt a fiatalabb szeretőjéért, Joss Hay-ért, hagyta el, vele később Kenyába költöztek, ahol Idina hamarosan fergeteges összejövetelek házigazdája lett, híve volt ugyanis a házastárs cserének és a drogok használatának.

Alice de Janzé grófnő (született Alice Silverthorne)
Alice egy jómódú chicagói nemezgyártó lányaként, valamint egy amerikai mágnás unokahúgaként gazdagodott meg. Az 1920-as évek elején Párizsban telepedett le férjével, Frédéric de Janzé gróffal, de mert Alice útja párizsi tartózkodásuk során keresztezte Joss Hay gróf és felesége, Idina útját, ez a találkozás sorsdöntő barátsággá alakult. Kenyába tett látogatása alatt romantikus szálak kezdték Hay grófhoz és egy másik férfihoz is fűzni melynek tragédia lett a vége.

A történet szerint Alice viszonyba kezdett, először Lord Erroll-lal, majd később Raymond de Trafforddal is, a botrány pedig 1927-ben érte el tetőfokát, amikor Alice kétségbeesésében, miután Raymond elutasította házassági ajánlatát, lelőtte őt egy párizsi pályaudvaron, mielőtt maga ellen fordította volna a fegyvert. Csodával határos módon mindketten túlélték a megpróbáltatásokat, bár Alice-re egy tárgyalás várt Párizsban, amely végül névleges pénzbírsággal zárult.

Alice annak ellenére, hogy gyakorlatilag kiutasították Kenyából, hamarosan visszatért a Boldogság Völgybe, de mert a depresszió, az alkoholizmus és a morfium-függőség csapdájába esett, végül megadta magát démonainak, és 1941-ben egy puskalövéssel öngyilkos lett.

Frédéric de Janzé gróf
A gróf Franciaországból, egy tekintélyes arisztokrata családból származott, szenvedélye volt az autóversenyzés. Amikor feleségével Alice de Janzé grófnővel Kenyába látogatta Hay és felesége Idina birtokára, Frédéric szerelmi viszonyba keveredett Idinával, azonban az ő életét a sors rövidre szabta, 37 évesen vérmérgezésben meghalt.

Kiki Preston (született Alice Gwynne)
Kiki amerikai volt, felsőosztálybeli családja okán juthatott be ő is az előkelőbb körökbe. Férjével Jeromy "Gerry" Prestonnal 1926-ban Kenyába merészkedett, ahol a nagyvilági züllöt lét következtében Kiki a kábítószerek, elsősorban a kokain és a heroin fogságába esett. Emiatt később az „ezüstfecskendős lány” becenevet is megkapta, ugyanis a pletykák szerint bármerre is ment, mindig volt nála egy fecskendő. Függőségét csak fokozta, hogy a brit kolónia fő kábítószer-szállítójával, egy bizonyos Frank Greswolde Williamsszel, igencsak szorosra fűzte személyes kapcsolatát, de emellett számos másik férfival is kapcsolata volt. Többek között V. György király (uralkodott: 1910-1936) kábítószer-függő és biszexuális George Edward Alexander Edmund nevű 5 gyermekével is, akitől egy fia is született, ám a kisgyermeket korán örökbe adták és aki további életét Michael Temple Canfield néven Amerikában élte. Gyökereiről a kisgyermeknek soha életében nem árultak el semmit. Kiki 48 évesen önkezével vetett véget az életének, kiugrott a new yorki lakásának ablakából.

Nos most hogy már többé-kevésbé ismerjük a szereplőket, rá is térhetünk, hogy micsoda tragédiába is torkollot a Kenyában dőzsölő brit kolónia élete.

Ekkoriban, otthon Angliában élt egy bizonyos Sir Henry Delves Broughton nevű, arisztokrata születésű férfi, aki örökölt vagyona egy részét szerencsejátékon elveszítette, majd nem sokkal később egy biztosítási csalásba is keveredett. Ezekben az időkben házasodott össze a nála 30 évvel fiatalabb Diana Caldwell-el, akiből így Sir Henry második felesége, azaz Lady Diana Delves Broughton lett és mert a férj talpa alatt meleg lett a talaj odahaza, fogták magukat és átköltöztek Kenyába, hátha ott sikerül a férfinek szarvasmarha-tenyésztéssel visszaszerezznie elvesztett vagyonát.

A csodaszép 26 éves nő legelső alkalommal 1940-ben találkozott futólag Josslyn Hay, Erroll 22. grófjával Kenyában, de a férfire igen komoly benyomást tett, aki később így nyilatkozott: „Nem emlékszem rá, hogy egy nő valaha is ilyen villámcsapásszerűen hatott volna rám. Összekapcsolódott a tekintetünk, és én rögtön tudtam, hogy akarom ezt a nőt."

Hay őrült mód elkezdett Dianának udvarolni, de jó szokásához híven úgy, hogy erről a férj is értesüljön, ugyanis férfitársai szenvedései csak méginkább tüzelték a férfi csábítási hajlamát.

Sir Henry-t bár közeli barátai igen sajnálták a szégyen miatt, a férfi a rezzenéstelen arccal tűrte a megaláztatásokat. Később provokáló levelek is kezdtek érkezni Sir Henry lakcímére, azt firtatva, hogy mit kíván az ellen tenni, hogy felesége nyiltan csalja Hay-jel. Egy alkalommal Diana úgy ért haza, hogy közölte fétjével, elválik. A férfi próbálta a nőt visszatartani, utazásokat ajánlott, hátha az majd meghatja a feleségét, de nem így lett. A nő távozott, és csak egy mindössze £5 000 (mai értéken kb. £240 000) értékű nyakláncot vitt magával.

A világ, ahogyan ezelőtt sem, most sem érzékelt semmit Sir Henry belső vívódásaiból, minden érzelmét megtartotta magának, azonban hamarosan azzal hívta a helyi rendőrséget, hogy irodájába betörtek és elvittek onnan két revolvert.

Ezután egy ügyvéddel vitatta meg válási szándékát, Angliában élő legjobb barátjának pedig levelet írt, amelyben így fogalmazott: „Reménytelen egy helyzet…azt hiszem, Ceylonba megyek. Nincs többé miért Kenyában maradnom.” Elkeseredése érthető volt, mivel nem csak felesége hagyta el, hanem a szarvasmarha-tenyésztési kísérlete, amely okán eredetileg Kenyába érkezett is füstbe ment, tartozásai nem hogy csökkentek volna, inkább növekedtek.

Kenyai barátai, hogy egy kicsit felvidítsák, egy helyi partira hívták Sir Henry-t, ahol azonban a sors kegyetlen fintoraként Diana és Hay is megjelentek. Sir Henry úgy tűnt elég jól vette az akadályokat, még a poharát is emelte az új párra, bár be kell vallani, elég sokat ivott aznap éjjel.

Ezen éjszaka legmegrázóbb híre azonban kétségtelenül az volt, amikor néhány órával később Hay-t holtan találták a Nairobi-ból Ngong nevű város felé tartó főút mellett, három golyó ütötte lyukkal a fején.

A rendőrségi nyomozás azonnal megindult, melynek során gyorsan kiderült, hogy aznap este Sir Henry és Hay egy kissé borgőzös egyezséget kötöttek, miszerint Diana a teljes elválás előtt még egy utolsó éjszakát volt férje házában tölt. Sir Henry éjjel 2 körül ért haza, totál részegen, míg Hay és Diana 2.15-kor gördültek a ház elé, a megállapodásnak megfelelően.

Hay ezután elhajtott és alig 4 kilométerrel arrébb életét veszítette. Két munkás találta meg a holttestet az út melletti kavicsbányában hajnali 3 óra környékén, Sir Henry-t pedig hamarosan a rendőrök ébresztették. Diana még aludt, így Sir Henry ment be a városba azonosítani Hay-t, majd mikor ezzel végzett, összeszedte Hay hátramaradt holmijait és elégette azokat.

Ez nem volt olyan jó ötlet, mivel egy vérfoltos zokni valamelyest épen maradt, amiből a rendőrség arra következtetett, hogy esetleg Sir Henry végezhetett Hay-jel, a nyomokat pedig éppen most igyekezett esetleg eltüntetni. Az elméletük szerint Sir Henry esetleg nem is volt részeg aznap este, csak eljátszotta, Hay-t pedig valahol az út mentén várta, az el nem lopott fegyverei egyikével és megölte, majd testét a kavicsbányába dobta.

Ezek a vádak azonban hamarosan megdöltek, ugyanis a ballisztikai vizsgálat kimutatta, hogy a lövések nem származhattak Sir Henry egyik ellopott fegyveréből sem. Diana eközben Dél-Afrikába repült és felfogadott egy jónevű védőügyvédet férje számára, akinek segítségével végülis szabadon is engedték a férfit.

Ezután a házaspár, azaz Sir Henry és Diana, a férfi korábbi terveinek megfelelően Ceylonra (a mai Sri Lankára) indultak, de mert Sir Henry-t útközben egy kisebb baleset érte, ő inkább Anglia felé vette az irányt, míg felesége ugyan elutazott Ceylonra, de hamarosan mégis inkább visszatért Kenyába és hamarosan már egy újabb férfi oldalán mutatkozott.

Sir Henry az anyagi, erkölcsi és családi veszteségei okán úgy gondolta, hogy élete végérvényesen tönkre ment, így 1942-ben Liverpoolban 59 évesen morfium túladagolással öngyilkos lett.

Azonban hiába hunyt el a Hay gyilkosság feltételezett elkövetője is, az ügy körül a mendemondák csak nem csillapodtak. Sir Henry egyik közeli barátja, June Carberry a Hay gyilkosság idején a házban tartózkodott a teljesen részeg Sir Henry-vel, így a vádelem koronatanúja is ő lett, azonban lánya, Juanita egy teljesen más történetet mesélt el. A lány szerint Sir Henry beszélt neki az általa elkövetett bűntettről, amikor Juanita még csak iskolás volt, bár ezt utólag már sem bizonyítani, sem cáfolni nem volt lehetséges.

Felröppentek olyan találgatások is, hogy talán Diana maga állt a Hay gyilkosság mögött, miután azt gyanította, hogy a férfi más nő vagy nők iránt is érdeklődni kezdett. Ma már ezt sem lehet kideríteni, ugyanis Diana magával vitte a titkát az 1987-es halálakor.

A történetből egyébként 1987-ben film is készült White Mischief (azaz magyarul Úri passziók) címen, amit ide kattintva a YouTube-on meg is nézhettek.

Érdekes adalék, hogy Hugh Cholmondeley, Delamere 3. bárójának, az egész Boldogság Völgy megalapítójának emlékét Kenyában sokáig őrizték, Nairobiban a Sixth Avenue-t például Delamere Avenue-re nevezték át és a sugárút egyik kereszteződésében, a New Stanley Hotellel (ma Sarova Stanley Nairobi) szemben felállították a báró 8 méteres bronzszobrát. 1963-ban, amikor Kenya visszanyerte függetlenségét a britektől, a Delamere Avenue-t újra átnevezték, ma Kenyatta Avenue néven ismert, valamint a Delamere szobrot a család Soysambu rezervátumbeli birtokára helyeztek át, ahol azon hegy felé néz, amelyet helyi nevén „Delamere orra” néven ismernek.

Ez a függetlenségi státusz kényszerített rá sok fehér telepest végül, hogy felszámolja gazdaságát és elhagyja az országot, mintsem hogy alávesse magát az újonnan megalapított kenyai hatalomnak. Hugh Cholmondeley leszármazottai azonban maradtak, elfogadták a kenyai állampolgárságot.

Érdekesség, hogy magának Hugh Cholmondeley-nak a figurája a saját nevén, megjelenik az Out of Africa (Távol Afrikától) című 1985-ös filmben is.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
X (korábban Twitter): @Idegenvezetes_L