London titkai: a greenwich-i délkör, azaz a 0 fok

London titkai: a greenwich-i délkör, azaz a 0 fok

A legtöbben ha meghallják a Greenwich nevet, akkor egyből beugrik nekik a „nulla fok”, azonban nem ez az egyetlen látványosság ebben a kelet-londoni kerületben. Ellenkezőleg, tele van zöld oázisokkal, nyüzsgő kézműves piaccal, elképesztő kincseket bemutató ingyenes múzeumokkal, street-food csodákkal és girbe-gurba utcácskákkal, melyek a Temze mellett kanyarognak.

Ebből a megnyugtatóan kisvárosi érzést árasztó forgatagból most elsősorban mégiscsak a nulla fok-ról olvashattok, mivel nem csak London, hanem az egész világ mindennapi életére hatással van a látszólag egyszerű kis vonal, amit több mint 140 éve itt meghúztak.

Kezdjük először azzal, hogy mi is egészen pontosan ez a nulla fok, melynek neve angolul Prime Meridian, magyarul pedig gyakran mint kezdő/alap meridán, 0°-os délkör avagy Greenwich-meridián néven említik.

Tudományos oldalról megközelítve a greenwich-i délkör értéke 0°, a hosszúsági köröket tőle két irányban indulva 180 fokig számítják, keletre pozitív, nyugatra negatív előjellel. A vele szemben lévő 180°-os hosszúsági körrel együtt keleti és nyugati félgömbre osztja a Földet.

A délkör elnevezés onnan ered, hogy e hosszúsági kör mentén mindenütt egyszerre van dél, jelölésére pedig hosszú időn át egy sárgaréz csíkot használtak a Greenwich-ben található csillagvizsgáló udvarán, amit később 10 cm széles rozsdamentes acélszalagra cseréltek. 

Prime Meridian avagy kezdő meridián / Hans Bézard, CC BY-SA 4.0 https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0, via Wikimedia Commons

Érdekesség, hogy magát a csíkot éjszakánként egy zöld színű lézer fény is jelöli, melyet a Royal Observatory Greenwich (azaz a Királyi Obszervatórium) - amely ma az UNESCO Világörökség része - homlokzatáról indítanak. Ez a fény jó látási viszonyok mellett szabad szemmel több mint 57 km távolságból, távcsővel pedig több mint 95 km-ről is látható.

A történelmi greenwichi meridián persze nemcsak Anglián, hanem Franciaországon, Spanyolországon, Algérián, Malin, Burkina Fasón, Togón, Ghánán, valamint az Antarktiszon azaz a Déli-sarkon i áthalad, és az Atlanti-óceánban metszi az Egyenlítőt (0° szélesség).

Prime Meridian avagy kezdő meridián / Created by Kmf164 on October 29, 2005., Public domain, via Wikimedia Commons

Miért pont itt van a 0 fok?

Read more

Különleges London: A Temple Bar kapujának ceremoniális zárása

Különleges London: A Temple Bar kapujának ceremoniális zárása

Azt már rengetegszer említettem, hogy London tele van mindenféle évszázados hagyománnyal, azonban érdekesség, hogy még napjainkban is alapítanak hagyományokat, amelyek elképzelhető, hogy évszázadok múlva még mindig használatban lehetnek majd. Az egyik ilyen újkeletű hagyomány a City of London területén, a Szent Pál Katedrális közvetlen közelében álló Temple Bar fa kapujának

lock-1 By Agota
London titkai: Chelsea Physic Garden a város gyógynövénykertje

London titkai: Chelsea Physic Garden a város gyógynövénykertje

London egy majd 2000 éves város és hosszú története során meglehetősen sokáig a természetes gyógymódok jelentették a túlélés egyetlen esélyét, egy-egy betegség vagy járvány idején. A városban természetesen több gyógynövénykert is létesült, de ezek közül a legrégebbi mindenképpen a Chelsea Physic Garden, azaz a londoni Chelsea városrész történelmi gyógynövény- és

lock-1 By Agota
Londoni séta - Titkos társaságok és Ley-vonalak Londonban

Londoni séta - Titkos társaságok és Ley-vonalak Londonban

Találkozzunk 2026. szeptember 12-én szombaton délelőtt 10.30-kor és töltsünk együtt két órát London misztikus helyszíneit járva. London utcái nem csupán házakból, hidakból és parkokból állnak, a város mélyén ugyanis olyan láthatatlan energiavonalak húzódnak, amelyek évszázadok óta befolyásolják a szent helyek, templomok és emlékművek elhelyezkedését. Ezek az úgynevezett Ley-vonalak, azaz

By Agota