Brit karácsonyi szokások

Brit karácsonyi szokások

A britek többsége számára a Karácsony ugyanolyan fontos ünnep mint nekünk magyaroknak, még akkor is, ha ők anglikánok és így egy kicsit eltérően ünnepelnek.

Az adventi időszak (Jézus eljövetele előtti 4 vasárnap, mely mindig Szent András napjához, azaz november 30-hoz legközelebbi vasárnapon kezdődik) a briteknél is jelen van, de kevésbé hangsúlyosan vallási időszak mint nálunk. Itt általában a karácsonyra való felkészülésről szól ez a pár hét, megsűrűsödnek a csodásan feldíszített kirakatok, az utcákon felkapcsolják a csodás karácsonyi kivilágítást és Londonban megindulnak az ajándékvásárlók tömegei is az Oxford Street-en.

A londoni fényekkel kapcsolatban több bejegyzést is írtam már ezeket itt találjátok:

London legszebb karácsonyi fényei
London minden évszakban különleges úti cél, de a karácsony előtti időszakban talán még kedvesebb a szemnek. Az októberi óraállítás után egyre korábban sötétedik, az utcák megtelnek karácsonyi fényekkel, a boltok kirakatait pedig csodás mesebeli világokká alakítják erre a néhány hétre. Érdemes tudni, hogy merre vezetnek a város legszebb séta útvonalai,
London karácsonyi fényei: gyalogos útvonal térképpel
London minden évszakban tartogat valami különlegeset, de a tél közeledtével egészen sajátos hangulatba öltözik, ha lehet, még kedvesebb a szemnek. Az októberi óraállítás után egyre korábban sötétedik, az utcák megtelnek karácsonyi fényekkel, a boltok kirakatait pedig csodás mesebeli világokká alakítják erre a néhány hétre. Ezt a két, saját tempóban bejárható
Londoni karácsonyi fényei: csodáld meg őket emeletes buszról
London minden évszakban tartogat valami különlegeset, de a tél közeledtével egészen sajátos hangulatba öltözik, ha lehet, még kedvesebb a szemnek. Az októberi óraállítás után egyre korábban sötétedik, az utcák megtelnek karácsonyi fényekkel, a boltok kirakatait pedig csodás mesebeli világokká alakítják erre a néhány hétre. Korábban már közzé tettem itt az

Ahogy haladunk egyre előre az időben és közelítünk karácsonyhoz, az utolsó néhány héten egyre több Christmas Carol, azaz karácsonyi dalokat éneklő csoporttal találkozhatunk London utcáin is, akik leginkább jótékonysági céllal gyűjtenek.

A legtöbb brit tőlünk eltérően, már ezekben a hetekben felállítja otthon a karácsonyfát.

December 24. (Christmas Eve)
Nálunk Magyarországon ez a Karácsony legfontosabb napja, ugyanis mi a hagyományok szerint ekkor állítjuk a karácsonyfát, ami alá estére bekerülnek az ajándékok és éjszaka megszületik a Kisjézus is.

A briteknél ez a nap amolyan előkészületi nap, az élet is nagyjából a megszokott kerékvágásban folyik, de a munkahelyeken általában hamarabb befejeződik a műszak. Az emberek este többnyire a barátaikkal töltik az időt, majd lefekvés előtt a gyerekek a kandalló fölé (ha ez nincs, akkor az ablak közelébe) függesztik a hosszú, szokás szerint piros vagy csíkos gyapjú zoknijaikat (stockings), ugyanis náluk Karácsony éjjelén Father Christmas (Karácsony Apó) a kéményen át a kandallóba ereszkedik, hogy megtöltse a kiakasztott kis zoknikat apró ajándékokkal és édességgel.

A fáradozásaiért cserébe a gyerekek éjszakára mindig az asztalon hagynak számára egy kis tejet, kekszet és a szánhúzó rénszarvasoknak egy kis répát. Ha reggelre kelvén azt találják, hogy ezeket valaki megdézsmálta, akkor biztosak lehetnek benne, hogy járt nálunk Father Christmas.

December 25. (Christmas Day)

A protestáns angolszász karácsony nem ismeri a szenteste fogalmát, ezért náluk Karácsony napjával (Christmas Day) kezdődik az ünnep, így a britek elsősorban ezen a napon mennek templomba is. Az ajándékok is ezen a napon érkeznek, a legtöbb helyen már reggel átadják egymásnak a meglepetéseket, vagyis inkább megtalálják azokat a már előzetesen felállított fa alatt.

Az ajándékbontást délután vagy este felé a hagyományos Christmas dinner (Karácsonyi vacsora) követi mely a legtöbb esetben töltött pulyka, sütőben sült krumpli (roast potato), sült zöldségköret (pasztinák, répa, kelbimbó) és Yorkshire pudding (ropogós sült tésztaköret). Különböző szószokat is előszeretettel használnak, pl. gravy-t (sűrű, húsos mártás), áfonyaszószt a pulykához valamint egy tejes, fűszeres kenyérszószt (bread sauce) is.

Desszertként a Christmas pudding (Karácsonyi puding) érkezik, ami egy sűrű, aszalt gyümölcsös kötelező édesség.

A vacsora alatt apróbb játkokat is játszanak, ilyenkor kerülnek elő a christmas cracker-ek (azaz a karácsonyi pukkantók), melyek nagy népszerűségnek örvendenek. Ezek tulajdonképpen csillogó papírba csomagolt keménypapírból készült hengerek, melyek úgy néznek ki, mint egy-egy nagyobb méretű szaloncukor. A crackert mindig két ember szakítja szét, amit egy kisebb petárdaszerű pukkanás kísér, a hengerben pedig egy színes papírkorona (melyet azután mindenkinek viselnie kell), egy vicc és egy kis ajándék található. A széthúzásnak az asztal felett kell történnie, jobb kézzel tartva, bal kézzel pedig egyidejűleg húzva a szomszéd pukkantóját.

photo by Nick Fewings on Unsplash

A még ma is hagyományosan konzervatív angol társadalomban december 25-én elmaradhatatlan esemény az uralkodó hagyományos karácsonyi beszéde, melyet a televízió közvetít, s mely az angolok szerint meglehetősen unalmas, mégis mindenki megnézi.

A brit uralkodó karácsonyi beszéde
Manapság a briteknek teljesen természetes, hogy minden évben, december 25-én délután megtekintik az uralkodó karácsonyi üzenetét, mely általában nem lépi túl a 10 percet és az ország egyik legnézettebb műsorának számít. A brit uralkodók a karácsonyi üzenet hagyományát 1932 óta tartják, akkoriban II. Erzsébet nagypapája, V. György király szólt népéhez

December 26. (Boxing day)

Karácsony másnapján hagyományosan a személyzetet ajándékozták meg, sőt a neve is arra utal, hogy ezen a napon nyitották fel a templomi perselyt (box), tartalmát pedig a szegények között osztották szét. Manapság a hatalmas leárazások napjaként tartják számon, de rendeznek ezen a napon futballmeccseket, avagy sokan ilyenkor egy környékbeli nagy sétára indulnak.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
YouTube: @idegenvezeteslondon
X (korábban Twitter): @Idegenvezetes_L

Read more