Egy napos kirándulás Londonból: Stonehenge

Akik Londonba érkeznek, sokszor eljátszanak a gondolattal, hogy ha már a szigeten járnak, szívesen ellátogatnának Stonehenge-hez is. A kirándulás egy napban megvalósítható, a technikai részletekről a bejegyzés végén majd szót is ejtek, de először nézzük meg hogy mi is ez a varázslatos kőkör.

Stonehenge a dél-angliai Salisbury-síkságon álló, nagy szürke homokkőtömbökből épült hatalmas műemlék, amely különös vonzerőt gyakorol a régészekre és élénk hatással van az emberek képzeletére a mai napig.

1986-ban az UNESCO világörökség része lett pedig az 1900-as évek elején még tervben volt, hogy a köveket elhordják, ugyanis a magyarázatok szerint akadályozta a környékben az alacsonyan szálló repülőket. Ma az idegenforgalom fogadásra alkalmas komoly infrastruktúrával rendelkezik, évi látogatóforgalma megközelíti az egymilliót.

Stonehenge újkori történelme ott kezdődik, amikor egy bizonyos Cecil Chubb, 39 éves helyi ügyvéd 1915-ben Salisbury városában elment egy árverésre, hogy szerezzen a családi étkezőbe néhány alkalmas széket. Ám minden megváltozott, amikor az érverési kikiáltó bejelentette a 15-ös számú tárgyat, £5 000-os kikiáltási áron (ez mai értéken kb £435 000), a következő néven: „30 hektáros terület a Stonehenge-et is beleeértve”.

Az történt ugyanis, hogy a terület eredeti tulajdonosa, Sir Edmund Antrobus albáró halála után földbirtokai kalapács alá kerültek, így a wiltshire-i földterület is, amelyen maga a Stonehenge állt.

Mondjuk az is érdekes, hogy a Stonehenge hogyan jutott Sir Edmund Antrobus albáró tulajdonába, de ehhez a történetet a kora középkortól érdemes indítani, amikor az Amesbury birtok, ahol a Stonehenge is áll, még királyi birtok volt. Az akkoriban uralkodó István (uralkodása: 1135-1154) - akinek édesanyja Hódító Vilmos lánya volt - azonban 1140-ben egyik hű csatlósának, Salisbury grófjának, majd ezután Warwick grófjának ajándékozta. A tulajdonjog egészen 1536-ig nem változott, azonban amikor VIII. Henrik (uralkodása: 1509-1547) megalapította az anglikán egyházat, majd ezt követően felosztotta a korábbi egyházi birtokokat, a tulajdonjogot Sir Edward Seymour-ra, Somerset 1. hercegére ruházta át. A név ismerős lehet, ő volt ugyanis VIII. Henrik király harmadik feleségének, a tragikusan elhunyt Jane Seymour királynénak legidősebb testvére.

A terület egészen 1676-ig volt a Seymour család birtokában, amikor az házasság révén átkerült Thomas Bruce, Ailesbury 2. grófjának a tulajdonába. Ezután gyorsan váltogatta a tulajdonosokat, a környékbeli arisztokraták adták-vették a területet, mígnem végül 1825-ben, örökléssel átkerült Sir Edmund Antrobus albáró birtokába, aki a területet körbekerítette és immár csak belépőjegy megfizetése után volt látogatható. Az I. világháború azonban megpecsételte a család sorsát, Sir Edmund és örököse is odaveszett, így a terület Sir Edmund bátyjára, Sir Cosmora szállt, aki úgy döntött, hogy eladja a birtokot, így az árverést is az ő utasítására írták ki.

Így történt tehát, hogy az árverésen néhány pillanatnyi kínos csend után egy kéz emelkedett a magasba, néhány perc után pedig már £6 000-nál tartott a licit, míg végül Cecil Chubb £6 600-ot (mai értékén kb. £860 000-ot) letéve az asztalra a Stonehenge boldog tulajdonosa lett. Családja mindössze négy kilométerre lakott a jeles kőkörtől és úgy gondolta, hogy bármi is legyen a földterület további sorsa, de azt mindenképpen egy helyinek kell megszereznie.

Ezen elmúlt évszázadok alatt azonban a kőkör állapota folyamatosan romlott és 1900-ra az egyik külső körben álló kőtömb a földre zuhant, mire a többi kőtömböt fatámasztékokkal próbálták stabilizálni, hogy ne ismétlődhessen meg az előbb említett szerencsétlen eset. Néhány kutató már az 1910-es években már egyre harsányabban hangoztatta, hogy a Stonehenge-nek az állam kezében volna a helye, amely szakszerűen fel tudná újítani és az állapotmegőrzésre is tudna juttatni nem csekély összeget.

Cecil Chubb végül csak három évig maradt tulajdonosa a Stonehenge-nek, ugyanis 1918-ban ajándékképpen átadta azt az országnak további hasznosításra, mely nagylelkű ajándékért cserébe megkapta a Stonehenge első bárója címet, de a helyiek egyszerűen csak Sir Cecil Stonehenge vikomtja néven emlegették a földbirtokost.

Chubb az adományozó levelében kikötötte a következőket is:
* beléptidíjként max. 5 penny-t meg nem haladó összeget lehet kérni a látogatóktól
* a környék lakosai ingyenesen látogathatják a kőkört

Mindebből mára már csak annyi maradt, hogy a környékbeliek valóban ingyenesen beléphetnek a területre, de a belépődíj viszont jócskán megemelkedett azóta. A két ingyenes nap az évben a téli és a nyári napfordulók éjszakája, amikor még kövek közé is betérhetnek a látogatók.

Stonehenge keletkezésével és használatával kapcsolatban rengeteg elmélet született, de a mai napig nincs egy egységes magyarázat azokra az alapvető kérdésekre sem, hogy kik, hogyan, mikor és miért is építették meg a megalitokból és földsáncokból álló komplex építményt.

Korát pontosan csak az 1960-as években tudták megállapítani, amikor elkezdték használni a radiokarbonos kormeghatározást, így a földsáncokat jelenleg kb. 5000 évesre saccolják, benne a kőköröket 4500 év körülire, de a környéken talált szerves maradványok vizsgálata kimutatta, hogy ez a térség már i. e. 7200 körül is lakott terület volt.

Mi az iskolában úgy tanultuk, hogy a kőkorszak végén (azaz egészen pontosan a csiszolt-kőkorszakban vagy neolitikumban) az emberek elsősorban még gyűjtögetésből és vadászatból tartották fenn magukat, igaz ekkoriban már kezdett megjelenni a növénytermesztés és háziállat-tartás is, de itt a Salisbury síkságon már ilyen komoly építményeket emeltek, amiben látok némi ellentmondást.

Az 1950-es kutatások azt is feltárták, hogy a kőkört és a körülötte lévő földsáncokat valószínűleg három nagy szakaszban építhették, közöttük több száz évnyi szünetekkel.

A kőkör átmérője több mint mint 30 méter, a legnagyobb elemei pedig 4,5 méter magasak, de az is kérdéses, hogy a köveket hogyan hordták ide, ugyanis a kövek egy részét (80 db 4 tonnás követ) bizonyíthatóan egy több száz mérföldre lévő Pembroke nevű hegységből szállítottak ide. Meglehet hogy tengeren és tengeri csatornákon át szállíthatták őket, mert a régészek találtak erre utaló jeleket, hajómaradványokat.

A közelben feltárták egy közeli, újkőkori falu maradványait is, a föllelt csontmaradványokból pedig megállapítható, hogy küzdelmes életük dacára az újkőkori Britannia lakói könnyebb csontúak voltak, mint a ma embere. Viszonylag épen maradt fogazatuk arra utal, hogy szénhidrátszegény étrenden éltek, és általában jó egészségnek örvendtek.

Ám az élet akkoriban is tartogatott veszélyeket. A koponyaleletek 5-6 százalékánál tompa tárgytól származó erős ütés nyoma észlelhető, a nők és férfiak koponyáján egyaránt. Az érintettek valószínűleg vagy valamilyen rituálé, vagy brutális erőszak áldozatai lehettek.

Azt, hogy hogyan mozgatták a hatalmas köveket még mindig nem sikerült pontosan rekonstruálni, 1996-ban önkéntesekkel megpróbálták ugyan modellezni az építkezést, görgőkkel, kötelekkel és korabeli szerszámokkal, de a próba nem volt maradéktalanul sikeres.

A kutatások azonban a mai napig sem fejeződtek be és a kőkör bizonyos részleteiről már elég sok információval rendelkezünk. A helyszínen kapott térkép segítségével a különböző részek könnyedén beazonosíthatóak, ne felejtsetek el egyet magatokhoz venni.

Földsánc a kőkör körül (Earthwork enclosure)

Ennek a földsáncnak a maradványai melyet a környező mészkőbe vájtak, a kőkör körül a mai napig is láthatóak ha jól figyelünk. Építése kb. 5000 évvel ezelőtt történhetett, átmérője hozzávetőleg 110 m, amit a kutatások jelen állása szerint két bejárat szakíthatott meg. A főbejárat az észak-keleti oldalon lehetett, magában a sáncban pedig gímszarvas agancsból készült kezdetleges csákányokat találtak, valószínűleg ezekkel áshattak. De találtak itt még ennél pár száz évvel idősebb, szarvasmarha csontokat is, amik talán áldozati állatokhoz tartozhattak egykoron.

Aubrey lyukak (Aubrey holes)

A földsánc mellett közvetlenül, eredetileg 56 nagyméretű lyukat találtak, egymástól kb. 4-5 m távolságra. Nevüket John Aubrey-ről (élt: 1626-1697) kapták, aki az első tudományos feljegyzéseket készítette a Stonegenge-ről és aki a 17. században fedezte fel őket. Feltárásukra csak 1920-ban került sor és a kutatók azt gondolják, hogy talán magas fa oszlopok állhattak bennük. De ami szinte bizonyos, az az, hogy története kezdetén temetkezési helyként szolgálhattak, bennük elhamvasztott emberi csontokra bukkantak, nagyjából 5000 évvel ezelőttről. Nagyjából 60 különböző ember maradványait azonosították eddig, vegyesen nőkét és férfiakét de volt itt néhány gyermek is eltemetve. Ők néhány száz évvel a földsánc kiásása után kerülhettek ide.

Sugárút (Avenue)

Ez a Stonehenge észak-keleti széles bejárata, mellette ugyanúgy földsánccal. A kutatók nem is olyan régen fedezték fel, hogy a bejárathoz vezető árokszerű út egyébként a kb. 2,5 km-re lévő Avon folyó mellől indul és eddig a bejáratig tart. A bejárat melletti földsáncot nem könnyű megfigyelni, pl. havas időben elég jól látszik. Ezt a bejáratot kb. 4300 éve készíthették, nagyjából 100 évvel a központi kövek felállítása után és a tudósok azt feltételezik, hogy ez az Avon folyótól ide vezető szertartásos bejárat lehetett.

Sarokkő (Heel stone)

A sugárút közepén, befelé a kör középpontja felé haladván találkozhatunk a sarokkővel, amiből eredetileg kettő volt, de ma már csak egy látható. Ez egy formálatlan szikla, egy kemény homokkő. A kutatók úgy vélik, hogy az összes hasonló szikla a Marlborough Downs nevű dombos vidékről származhat, ami innen kb. 50 km-nyi távolságra található. Eredetileg ezeket a köveket is egy földsánc vette körül.

Mészárkő (Slaughter stone)

A Stonehenge főbejáratánál egy másik érdekes követ találhatunk, aminek félelmetes nevét a szárnyaló fantáziával megáldott viktoriánus időkből származtatják. Ez a kő ma fekszik, de eredetileg ez is ugyanúgy álló helyzetben volt, mint sarokkő és ennek is volt párja, ami ma már nincs meg. A kő felületén kisebb bemélyedéseket látni, melyekben megáll az esővíz, ami azután a kő vastartalmával reakcióba lépve rozsda vörösre színezi a benne lévő vizet, innen a név.

Északi és déli sírhalmok (Barrows)

A Stonhenge körüli földsánc belső oldala mellett, nagyjából az Aubrey kövekkel egy vonalban eredetileg 4 kisebb kő állt, ezek közül ma már csak 2 látható. Ezeknek a köveknek a különlegessége, hogy némi megmunkálás nyomai ma is láthatóak rajtuk., valamint ezek is körbe voltak véve egy kör alakú földsánccal, ám közkeletű nevükkel ellentétben ezeknek nincs közük semmiféle temetéshez.

Állomáskövek (Station stones)

Ezek a kövek szintén álló kövek voltak és a földsáncon belül úgy voltak elhelyezve, hogy pozíciójuk kijelölt egy tökéletes négyszöget a körön belül, mely négyszögnek a közepe pontosan egybe esik a kőkör központjával. Ezeknek a köveknek a funkciója ismeretlen, de többen azt feltételezik, hogy ezek talán a földsánc és a kőkör pontos kiméréshez használt segédkövek lehettek.

A külső, nagyobb homokkő tömbök (Sarsen stones)

A fent említett földsáncok és kisebb kövek beillesztése után kb. 500 évvel, azaz kb. 4500 évvel ezelőtt, a korabeli építők nekiláttak a belső kövek felállításának is. A belső köveket megtekintve eléggé nyilvánvaló, hogy két csoportra lehet őket osztani, méretük és anyaguk alapján is. Vannak közöttük monumentális méretűek, főleg azok, amelyekre az áthidaló köveket is tették, de vannak ezek lábánál további kövek, amik viszont sokkal kisebbek.

A nagyobb kövek között vannak akár 35 tonnát nyomók is, ezek a homokkő tömbök, de ezeknek a legközelebbi beszerzési forrásuk kb. 30 km, Stonehenge-től északra. Hogy hogyan kerültek ide ezek a monumentális kövek, az nem teljesen tisztázott, de a kutatók azt feltételezik, hogy farönkökön görgették őket ide, mozgatásukhoz pedig darabonként kellett vagy 200 ember és nagyjából 12 nap.

Magának Stonehege-nek a külső kőköre 30 álló monumentális kőtömbből készült, melyek közül ma már csak 17 áll és ezek közül is csak 6 van eredeti helyén. Ezek a kövek közel álltak egymáshoz, a ma állókon is látszik, hogy közöttük a távolság az északi oldalon nem nagyobb 1,5-nél. A kőtömbök tetejére tett áthidalók úgynevezett nútoló megoldással kerültek fel, azaz az álló kőtömb tetején két kiálló kis rész van, a rajta fekvő kövön pedig a megfelelő helyen két mélyedés, ami így egyben tartja őket.

Ezeket az álló köveket, amiknek a tetején van egy áthidaló is, trilithonoknak (hármasköveknek) nevezzük, melyek közül érintetlenül ma már csak egy áll, magassága 7,3 m és a testükön megmunkálás nyomai láthatóak.

A belső, kisebb homokkő tömbök (Bluestones)

A kisebb tömbök is homokkőből vannak, bár ezeknek egy kissé más az összetételük mint a nagyobbaké, ezek legközelebbi lelőhelye Wales-ben van, innen kb. 240 km-re, Stonehenge-től nyugatra. Ezek akár 3 tonnásak is lehetnek darabonként de ezen kisebb kövek szállításának módjáról egyelőre még feltételezés sincs.

A nagyobb köveken belül egy újabb koncentrikus körben 60 db kisebb kő volt függőlegesen elhelyezve, melyeken nem igen fedezhető fel megmunkálás nyoma. Ezeknek a köveknek a nagy része ma már hiányzik, néhányukat direkt darabolták fel és vitték el innen.

Patkó alakú belső kör (Horseshoe)

A külső és belső teljes homokkő tömb körökön belül állt egy patkó alakú belső kör is, ahol eredetileg 19 álló, magas követ találhattunk, melyek közül a legmagasabbak a patkó közepén voltak találhatóak. Ezek nagy része ma már nincs a helyén, de amik még láthatóak azok elárulják, hogy valamikor kiálló csapokkal voltak a felső részükön, ami arra utal, hogy ezek is áthidaló kövekkel voltak fedve.

Oltárkő (Altar stone)

A lópatkó alakú belső rész legbelső pontján, ahol a legmagasabb kövek álltak, ott található az oltárkő, pontosan szemben a sugárúttal. Ez egy zöldes árnyalatú, Wales-ből származó homokkő szikla, de nem onnan származhat ahonnan a többi walesi kő. Ez a kő ma fekszik, csakúgy mint a patkó egykoron itt álló kövei és egyelőre még nem eldöntött, hogy ez az oltárkő egyáltalán állt-e valaha, avagy már eleve fekve került ide.

Az már most valószínűleg egyértelmű mindenkinek, hogy a kövek nem véletlenül kerültek oda ahová, valamiféle ma még ismeretlen szempont szerint jelölhették ki a kövek helyét és azon belül az elrendezésüket is.

Ezt nagyban alátámasztja az, hogy az évkörben van két olyan kiemelt nap, amikor a Stonehenge megmutat valamit eredeti építésének okáról, de csak a fátylat lebbenti fel az 5000 éves titokról, teljes megértéshez még ma sem vezetett.

Ez a két sarokpont az évkörben a nyári- és a téli napforuló ideje. A Nap járása és a Föld keringésének dinamikája alapján van egy nap, a nyári napforduló alkalmával, amikor a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka az északi féltekén (a déli féltekén ilyenkor a téli napfordulót ünneplik). Ugyanígy a téli napfordulókor az északi féltekén a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka (délen ilyenkor a nyári napfordulót ünneplik).

A nyári napforduló minden éveben valamikor június 21-e környékén következik be, mely napon - és csakis ezen az egyetlen napon - a Nap pontosan a sarokkő mögött kel, az észak-keleti horizonton és a napfény első sugarai pontosan a Stonehenge közepébe vetülnek.

A téli napforduló idején, amely december 21-e környékén következik be, a Nap pont az ellentétes horizonton kel, azaz dél-nyugaton és az első napfény pont a nyári napfordulóval ellentétes oldalról vetül a Stonehenge közepébe. Ez ma már kevésbé látványos, lévén a belső nagy kövek, melyek között átvetült a fény ezen az egyetlen egy napfelkeltén az évben, ma már nem állnak.

Persze ne gondoljuk, hogy a szigeten ez az egyetlen ilyen tökéletesen tájolt kőkör, ugyanis Skóciában 508-at tártak fel, Angliában 316-ot, Észak-Írországban 156-ot és Walesben 81-et. Persze ezek nagy része jóval kisebb, nem is kőből épült, csak egy földsáncból éll, és nagy részük tájolása sem feltétlen tökéletes, avagy megállapítható.

Mivel sokat tudunk már, de mégis keveset, a kőkör használatával kapcsolatban számos legenda és találgatás látott már napvilágot, melyek közül a következő magyarázatok a legnépszerűbbek:

* druida templom (ők kr.e. 5. század környékén éltek a környéken, tehát Stonehenge már a druidák előtti évezredekben is itt állt)
* nyári/téli napfordulót jelölő egyfajta naptár
* szakrális geometria révén kialakított kőkör
* földönkívüli idegenek keze munkája
* nap- és hold alapú csillagászati építmény, egyfajta obszervatórium
* 3D-s naptár
* gyógyító hely
* rituális áldozati/temetkezési hely

Amíg még Stonehenge kövei mellett sétálgatunk, érdemes belenézni a környező tájba is, ugyanis nem túl messze, a kerítésen kívül, a magyarországi kunhalmokhoz hasonló sírhalmokat vélhetünk felfedezni.

Ezek a sírhalmok a bronzkorból származnak (kr.e. 2300-1600), tehát nagyjából 3600-4300 évesek lehetnek és azt feltételezik, hogy a kor gazdag és fontos személyiségei lehetnek a halmok alatt eltemetve. Ma már nem sok látható belőlük, de valamikor a Stonehenge 2 km-es körzetében akár 300-at is találhattunk volna. A 19. század elején több ilyen sírhalmot is feltártak, bennük hibátlan cserépedényeket, bronz szerszámokat, borostyánt, aranyat, ékszereket találtak, de akkoriban az emberi maradványokkal, melyek túlnyomó többsége hamvasztva feküdt a sírokban, nem sokat törődtek.

A Stonehenge látogatóközpontja mellett, amikor már visszafelé jöttök a kövektől, érdemes meglátogatni a helytörténeti kiállítást is. Ez azért nagyon érdekes, mert a Stonehenge-től nagyjából 3 km-re, az Avon folyó partján felfedezett, nagyjából 4500 éves emberi település feltárt leleteit tekinthetitek meg, és ismerkedhettek meg az akkor élt civilizáció mindennapjaival.

A hely neve Durrington Walls, ami gyakorlatilag egy kb. 470 sugarú, sánccal körbevett település volt, 4 bejárattal. A területen belül két, egy kb. 13 m és egy 23 m átmérőjű, fából készült építmány nyomait találták meg, az ásatások pedig rengeteg cserépedényt, állati csontot és kovakő szerszámot hoztak a felszínre. Érdekes módon ez a település is a téli-nyári napforduló alapján volt tájolva.

A közelben a neolitikumból, azaz a kőkorszak végéről származó házak maradványait is feltárták, melyek modelljeit a kiállítás külső területén meg is tudjátok nézni. A feltételezések szerint több száz ilyen aprócska, kb. 5 m átmérőjű, mogyorófa ágakból font, sárral betapasztott falú ház állhatott a környéken, ami azt feltételezi, hogy akár több ezren is lakhattak akkoriban a környéken.

A kőtömbök azonban dacolva az időjárással mai napig is büszkén és hangtalanul állnak a dél-angliai síkság közepén és ha tudnak, talán meg kuncognak is a sok körülöttük nyüzsgő aprócska ember igyekezetén, hogy megfejtse titkukat. De jól is van így, a világnak szüksége van ezredéves rejtélyekre még a 21. században is.

Londonból viszonylag könnyedén elérhetőek ezek a híres kövek az alábbi útvonalon, vonat jegyet ide kattintva tudtok foglalni.

• London Paddington állomásról Salisbury-be
• 1 átszállás van az úton, Redingben, de a teljes utazás így is csak kb. 1,5 óra
• Salisbury vasútállomáson felszálltok a zöld színű Stonehenge Tour buszra, ami elvisz benneteket a Stonehenge Visitor Center mellé, azaz a látogatóközpontig (ez a busz óránként indul, minden egészkor)
• Stonehenge belépőt ide kattintva tudtok előre foglalni

A kirándulás valószínűleg egy egész napot igénybe vesz majd, úgyhogy tervezzetek egy korai indulást és egy esti visszatérést. Ha már ott jártok, akkor érdemes Salisbury városkát is megnézni, nagyon kedves, középkori hangulatú hely, benne a világhírű Salisbury katedrálissal.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
X (korábban Twitter): @Idegenvezetes_L

borítókép: ©Idegenvezetés London