Egy napos kirándulás Londonból: Winchester

Egy napos kirándulás Londonból: Winchester

Ha egy napos kirándulásra vágytok Londonból, akkor Winchester városa remek választás lehet, tekintve hogy vonattal kb. 1 óra alatt elérhető, a fővárostól délnyugati irányban.

Maga Winchester az egyik legrégebbi folyamatosan lakott város Angliában, jelenlegi lakosainak száma kb. 45 000 fő. A település történelmileg igen fontos. hiszen több korszakban is Anglia politikai, vallási és kulturális központjai közé tartozott.

©Idegenvezetés London

A várost, csakúgy mint Londont, a rómaiak alapították a Kr. u. 1. században, mégpedig Venta Belgarum néven, ez a furcsa elnevezés pedig arra a belga kelta törzsre utal, amely a római hódítás előtt ezen a területen élt. A rómaiak a várost erős falakkal vették körül, utcahálózata pedig szabályos római mintát követett, sőt a régészeti kutatások során római villákat, fürdőket és pénzérméket is találtak a területen. Érdekesség, hogy aváros alaprajza részben ma is követi a római utcák irányát.

A római uralom megszűnése után Winchester az angolszász Wessex királyság központjává vált, olyannyira, hogy a 9. század végén és a 10. században a királyság fővárosaként is működött. Ebben az időben uralkodott Alfred király (uralkodott: 871-899) akit gyakran Alfred the Great néven is említenek, és aki fontos szerepet játszott a viking támadások visszaverésében és az angolszász királyságok megerősítésében.

©Idegenvezetés London

1066 után, a normann (észak-francia) hódítás következtében a királyi hatalom központja fokozatosan Londonba került át, Winchester azonban továbbra is fontos maradt. a középkorban például a püspökök hatalma volt rendkívül erős a városban.

Ha a városban jártok, akkor néhány igen kiemelt helyszynt mindenképpen érdemes meglátogatni, én a következőket ajánlom.

Winchester Cathedral
építése: 1079-1093

A város egyik legjelentősebb épülete a normann stílusú katedrális, bár a későbbi évszázadok során több átépítés is történt, így gótikus elemek is kerültek az épületbe. A katedrális hajója a világ egyik leghosszabb gótikus templomhajója, hossza körülbelül 170 méter, odabent pedig számos történelmi személy nyugszik. Többek között itt található Jane Austen írónő sírja (élt: 1775-1817), ugyanis itt hunyt el, Whinchesterben. Maga a katedrális is csodálatos, de érdemes körbejárni odabent az állandó kiállításokat is, tele van érdekesebbnél-érdekesebb történelmi vonatkozású kincsekkel.

Winchester Cathedral ©Idegenvezetés London
Winchester Cathedral ©Idegenvezetés London

Great Hall (Nagy Csarnok) 
épült: 1222-1235

A Great Hall a középkori királyi vár egyetlen ma is fennmaradt része, építése idején III. Henrik király uralkodott (uralkodása: 1216-1272). A csarnok falán található Arthur király kerekasztala, azaz a legenda szerinti lovagok tanácskozóasztala. A történeti kutatások szerint azonban ez az asztal a 13. században készült és a 16. században, VIII. Henrik (uralkodott: 1509-1547) idején festették át a ma is látható díszítéssel.

Az ide vonatkozó bejegyzésem idelenn el is olvashatjátok.
https://idegenvezeteslondon.hu/kulonleges-anglia-arthur-kiraly-es-a-kerekasztal-lovagjai

Wolvesey Castle
a ma is látható maradványok 1130-1140 körül épültek

Ahogy említettem is már, Winchester fontos egyházi központ volt a középkorban, így nem csoda, hogy akkoriban állt itt egy nagyon impozáns püspöki rezidencia is, ahol jelentős politikai események is zajlottak. A csodás romok látogathatóak, sőt míg megközelítitek, elhaladhattok a jelenlegi winchesteri püspöki kúria mellett is.

Wolvesey Castle ©Idegenvezetés London
Winchesteri püspöki kúria ©Idegenvezetés London

Winchester College
alapítva: 1382

A város egyik legrégebbi intézménye a Winchester College, melyet William of Wykeham Winchester püspöke alapított, és az intézmény ma is az egyik legrégebbi működő angol iskola. Eredetileg szegényebb diákok számára hozták létre, hogy ők is tanulhassanak és később akár az Oxfordi Egyetemre is bekerülhessenek.

Winchester College / Tim Sheerman-Chase, CC BY 4.0 https://creativecommons.org/licenses/by/4.0, via Wikimedia Commons

Hospital of St Cross
alapítva: 1132

Az intézmény Európa egyik legrégebb óta folyamatosan működő jótékonysági intézménye és még Henry of Blois püspök alapította, aki a korabeli kórházat a zarándokok és szegények ellátására szánta. A középkori hagyományok egyike még ma is él, a látogatók ugyanis kérhetik az úgynevezett Wayfarer’s Dole-t (azaz vándorok alamizsnája) nevű kenyeret és sört, amelyet az arra járó utazóknak szívesen adnak. Ez valójában egy kis kupa sör (vagy sörféleség) és egy kis morzsa kenyér.

Hospital of St Cross / Michael Coppins, CC BY-SA 4.0 https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0, via Wikimedia Commons

Westgate

Ez magának a középkori városfalnak az egyik legjobb állapotban fennmaradt része a, gyakorlatilag egy kaputorony, amely a 12. században épült. A felső szinten ma múzeum működik, valamint csodás kilátás nyílik a történelmi városközpontra.

Westgate ©Idegenvezetés London

Winchester City Mill
építése: 1086

A város egyik legkülönlegesebb helyszíne, egy ma is működtethető vízimalom, az Itchen folyócska partján. A Domesday Book, amely 1086-ban készült Anglia földbirtokainak összeírására, már említette a malmot, bár a ma látható épület nagy része már a 18. századból származik.

Winchester City Mill ©Idegenvezetés London
Winchester City Mill ©Idegenvezetés London

Winchester sok szempontból is jelentős város Angliában, a mai napig rendszeresen rendeznek itt történelmi fesztiválokat, könyves eseményeket és nagyszabású karácsonyi vásárt, mely az egyik legismertebb ilyesféle esemény Angliában.

Londonból rendkívül könnyű eljutni Winchesterbe, én a magam részéről a vonatot ajánlom a következő útvonalon:

Indulás: London Waterloo Station
Érkezés: Winchester railway station
Menetidő: 55 perc és 1 óra 10 perc között
Gyakoriság: kb. 20-30 percenként indul vonat

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az Idegenvezetés London blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
YouTube: @idegenvezeteslondon
X (korábban Twitter): @Idegenvezetes_L

borítókép: ©Idegenvezetés London

Read more