Londoni kincseim: Allen & Hanburys pasztillás doboz
Korábban, az Idegenvezetés London oldalhoz tartozó Facebook oldalon már írtam egy néhány számomra érdekes régiségről, amelyeket helyi, azaz londoni antikváriumokban és bolhapiacokon vadásztam össze, de úgy gondoltam minden tárgy a maga nemében van annyira érdekes, hogy úgy döntöttem, inkább egy-egy bejegyzésben elteszem a róluk szóló leírásokat az utókornak is.
Egyik tárgy sem különösebben értékes (még), de történetük annál inkább érdekes.
Ebben a bejegyzésben egy Allen & Hanburys pasztillás dobozról lesz szó, melyet egy londoni bolhapiacon találtam.
Magát az Allen & Hanburys céget 1715-ben alapította Silvanus Bevan (élt: 1691-1765), walesi származású patikus és kvéker, a mai Bank nevű metróállomás közelében, a londoni Lombard Streeten.
kvékerek: egy 17. században Angliában kialakult keresztény vallási mozgalom, akiknek tagjai elutasították az egyházi hierarchiát, a papok közvetítő szerepét és a formalizált szertartásokat, az egyenlőséget és etikus életet hangsúlyozták.
A cég a működését az Old Plough Court Gyógyszertár néven kezdte, a névadásban pedig szerepet játszott egy ma is létező, korabeli kis sikátor, melynek a neve Plough Court volt, itt a Lombard Street környékén, a City of London pénzügyi negyedében.
Maga a patika nem a mai értelemben vett egyszerű kis gyógyszertár volt, hanem inkább egy korabeli komplex gyógyszerészeti központ, ahol többféle dolgot árultak és készítettek is egyszerre. Elsősorban hagyományos gyógyszereket és alapanyagokat: növényi kivonatokat, porokat, tinktúrákat, kenőcsöket, hashajtókat, lázcsillapítókat és fertőtlenítőket, melyeket nagyrészt helyben állítottak elő.
Emellett voltak egyéni rendelésre készített gyógyszerek is, amit pl. az orvos receptje alapján készítettek el, de voltak itt személyre szabott adagok avagy speciális formulák is és ezekből származott a patika bevételeinek nagyobb része. Emellett forgalmaztak itt importált gyógyszerészeti anyagokat is, mint pl. egzotikus növényeket, gyarmati árukat és egyéb különleges alapanyagokat is.
A 18. század végére a vállalkozás már komoly szakmai elismertséget szerzett, sőt erős kapcsolatokat épített ki amerikai orvosokkal is, ami azt jelzi, hogy a termékeiket nemcsak helyben, hanem nemzetközi szinten is megbízhatónak tartották.
A fordulópont azonban 1794-ben következett, amikor William Allen (élt: 1770-1843), ismert kémikus, gyógyszerész, társadalmi reformer és kvéker gondolkodó hivatalnokként csatlakozott a vállalkozáshoz.
Allen felesége a Hanbury családból származott, amely szintén több jelentős tudóst adott a korszaknak, akik szorosan kapcsolódtak a gyógyszerészethez és a természettudományokhoz. Ez a kapcsolódás a Hanbury családdal később meghatározó lett, ugyanis a cég irányítása generációk és változatos partnerségek során fokozatosan a Hanbury család kezébe került át, akik aktívabban vettek részt a gyógyszerészeti fejlődésben és továbbvitték a vállalkozást is.
Miután 1808-ban Daniel Bell Hanbury (élt: 1784-1882) is csatlakozott a partnerséghez, a cég folyamatosan egy stabil, tudományos alapokon működő vállalattá vált és 1850-től elkezdte az ipari terjeszkedést is.
Megépült a két kulcsfontosságú gyáruk Ware városkában, Hertfordshire megyében, valamint a londoni Bethnal Green kerületben, mely ma a város észak-keleti részén található.
A cég saját állítása szerint az elsők között volt Nagy-Britanniában, akik pasztillákat fejlesztettek és gyártottak ipari méretekben, mégpedig a ware-i üzemben, ahol a fő termékek a következők voltak:
* csukamájolaj
* csecsemőtápszerek
* malátakészítmények
* a híres pasztillák
A csukamájolaj, angolul cod liver oil, a 19. század egyik legismertebb gyógyszere volt, elsősorban angolkór (D-vitamin hiány), alultápláltság, általános gyengeség és különféle tüdőbetegségek, mint például a tuberkulózis kiegészítő kezelésére is alkalmasnak bizonyult. Az Allen & Hanburys cég az elsők között volt Nagy-Britanniában, akik ipari méretekben gyártották ezt az anyagot, valamint tisztították és standardizálták is.
A Bethnal Green-ben álló gyár ezzel szemben inkább a tudományos és fejlesztési központ szerepét töltötte be, itt zajlott a kutatás, az új hatóanyagok vizsgálata, a növényi kivonatok elemzése, a gyógyszerészeti kísérletek, valamint az új termékek kidolgozása, az alapanyagok vizsgálata, a receptek standardizálása és dokumentálása is.
A hivatalos névváltoztatásra 1856-ban került sor, ekkor lett belőle Allen & Hanburys, és a cég története során ez a név maradt fenn a legismertebb formában.
1923-ban a vállalat inzulingyártásba kezdett, melyet akkoriban sertés vagy szarvasmarha hasnyálmirigyből kivont inzulin ipari tisztításával tettek emberi felhasználásra is alkalmassá.
A 20. század közepén pedig egy újabb jelentős változás történt, 1958-ban ugyanis a céget beolvasztotta a Glaxo Laboratories, amely a későbbi nagy gyógyszeripari átalakulás során végül a mai GlaxoSmithKline létrejöttéhez vezetett. Ez a GlaxoSmithKline egy hatalmas, multinacionális céggé fejlődött, de központja a mai napig is az angliai Brentfordban van, termékei pedig a gyógyszeripar, a vakcinák és egyéb egészségügyi termékek közül kerülnek ki.
Nos, miután megismertük az Allen & Hanburys cég rövid történetét, vissza is térhetünk a fém dobozkához amit a bejegyzés elején említettem, és ami nagy valószínűség szerint a vállalat 1905 és 1920 közötti időszakból származik, tehát ide s tova 100-130 éves lehet. Maga a dobozka nem ritka darab, inkább dekoratív gyűjtői tárgy én is elsősorban a története miatt vásároltam meg.
A felirat rajta jól olvasható:
Allen & Hanburys Ltd, London
Glycerine & Black Currant Pastilles (azaz Glicerin és fekete ribizli pasztillák)
Az Allenburys pasztillák a korban nem egyszerű édességek voltak, hanem a korai, félig gyógyszer, félig gyógyhatású készítmény kategóriába tartoztak. A kis pasztillák, amiket ez a doboz valamikor rejtett, köhögés enyhítésére, rekedtségre, toroknyugtatásra voltak használatosak, formájukat tekintve valószínűleg kemények avagy enyhén zselés pasztillák lehettek.
A kis cukorkák konkrét receptje nem minden esetben maradt fenn teljes részletességgel, de a korszakból jól ismert, tipikus összetétel a következő lehetett:
* glicerin
* cukor vagy glükózszirup
* zselatin vagy gumiarábikum
* feketeribizli kivonat vagy aroma
* esetenként enyhe fertőtlenítő vagy aromás olajok
Ízeiben valószínűleg kevéssé lehetett édes mint a mai cukorkák és valószínűleg némi gyógyszeres mellékíze is lehetett.
Azt tudni érdemes, hogy az Allen & Hanburys termékei nem olcsó tömegtermékek voltak, hanem a korban megbízható gyógyszerészeti termékek, tipikus vásárlói pedig elsősorban a városi középosztályből kerültek ki (hivatalnokok, tanárok, boltosok, értelmiségiek), akik egyébként is rendszeresen jártak gyógyszertárba, és megengedhették maguknak az ilyesféle termékeket.
Egy kis doboz torokpasztilla ára a korban kb. 3 és 6 penny között mozoghatott, ami mai pénzben nagyjából 2 és 6 angol font között lehet. Csak összehasonlításként, akkoriban a kenyér 1-2 penny lehetett, míg egy napi újság 1 penny.
Érdekesség, hogy Az Allenburys pasztillák külföldön is annyira sikeresek voltak, hogy azokat később Svájcban továbbfejlesztették és ebből lett a lett a mai Grether’s Pastilles, egy prémium torokpasztilla márka, mely még kinézetben is tökéletesen másolja angol elődjét.
A sorozat további részei:
Agota
Agota
Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com
Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az Idegenvezetés London blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf
Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
YouTube: @idegenvezeteslondon
borítókép: ©Idegenvezetés London
