A brit himnusz: God Save the King
Ha a világ országaira gondolunk, akkor a legtöbben biztosak abban, hogy mind a 195-nek van nemzeti himnusza, azaz egy dal, a nemzeti identitásuk kifejezése. Nos ez igaz, azonban nem minden országban tartozik a dallamhoz szöveg is.
Van ugyanis három olyan ország, ahol elérő okok miatt, de a himnuszt szöveg nélkül, csak akusztikusan játszák, ezek pedig a következők:
* Bosznia-Hercegovina: itt 1999-ben fogadták el a zenét, de a szövegről azóta sem tudtak megegyezni az eltérő etnikai csoportok (bosnyákok, szerbek, horvátok) nyelve miatt.
* Koszovó: itt 2008 óta van elfogadott nemzeti himnusz, azonban szövege nincs, mert ők egy semleges és befogadó szöveget keresnek egy etnikailag igen megosztott országban, de ezideig még nem találták meg a megfelelőt.
* San Marino: itt tudatos döntés született arról, hogy a himnusz csak zenei (instrumentális) mű legyen, mely nélkülözi a politikai és/vagy harcias szövegezést.
Azonban a világ himnuszai között a brit lehet az egyik olyan, amelyet szinte mindenki felismer, ha meghallja a jellegzetes melódiát.
A „God Save The King” (azaz: Isten óvd a királyt!) egy hazafias dalként kezdte karrierjét, amelyet először 1745-ben adtak elő nyilvánosan Londonban és a tizenkilencedik század elején nemzeti himnuszként vált ismertté.
1745. szeptember 28-án amikor a mű először elhangzott a londoni Drury Lane színházban (teljes nevén The Theatre Royal Drury Lane), a trónon II. György (eredeti nevén Georg August von Braunschweig-Lüneburg) német származású király ült, aki egyben brit király és hannoveri választófejedelem is volt.
Angliában II. György királynak (uralkodott: 1727-1760) alig volt közvetlen hatalma, a kormányzást elsősorban a parlamentre és minisztereire bízta, míg maga a király a nyarakat inkább Hannoverben töltötte, hogy ellássa ottani teendőit is.
A skót Stuart-ház francia támogatással mindaközben többször megpróbálta megdönteni hatalmát, de kudarcot vallottak és a Hannover-dinasztiának még inkább sikerült megszilárdítania helyzetét Nagy-Britannia trónján.
1745-ben, tehát majd 60 évvel II. Jakab angol és egyszemélyben VII. Jakab skót király (uralkodott: 1685-1688) uralkodása után, még mindig fel-fellángolt a jakobita lázadás, azaz Jakab és egyben a Stuart-ház támogatóinak és a Hannover-ház támogatóinak ellentéte. Ebben az évben, azaz 1745-ben a skót Károly Eduárd herceg (Charles Edward Stuart), II. Jakab király unokája, újra megpróbálta visszaszerezni a brit trónt a Stuart-ház számára, de ez újfent nem sikerült.
Amikor azonban Londonba eljutott a hír, hogy a Stuartokhoz, hű jakobita hadsereg, egy alkalommal győzelmet aratott a II. Györgyhöz hű vöröskabátos hadsereg felett Skóciában, a Drury Lane színház zenekarának vezetője megszervezte, hogy az aznapi előadás után eljátszhassák a „God Save The King” című lelkesítő dalt, mely óriási siker lett és ezután minden este meg is ismételték, más színházakban is.
A zenemű szerzője nem teljesen ismert, de legtöbben Thomas Augustine Arne angol zeneszerzőt tartják a feldolgozás szerzőjének. Mások szerint a dallam akár francia eredetű is lehet, még Jean-Baptiste Lully, francia barokk zeneszerző, karmester, hegedűs és táncos, XIV. Lajos udvari zeneszerzőjének a neve is felmerül, de ez nem bizonyított.
A himnusz ma használt változata ugyanaz amit 1745-ben énekeltek, az uralkodó nemétől függően cserélgetve a King (király) vagy Queen (szavakat).
Hivatalos alkalmakkor csak az első versszak hangzik el, mely így hangzik:
God save our gracious King!
Long live our noble King!
God save the King!
Send him victorious,
Happy and glorious,
Long to reign over us,
God save the King.
Magyar fordításban:
Isten óvja kegyelmes királyunkat!
Éljen soká nemes királyunk!
Isten óvja a királyt!
Legyen számára győzedelmes,
Boldog és dicsőséges,
Soká tartó uralkodása,
Isten óvja a királyt.
Meglepő módon azonban nem csak az Egyesült Királyságban ismerik és használják ezt a dallamot, ugyanis pl. a Német Császárság korai nemzeti himnusza, a
