A londoni British Museum kincsei: a kölcsönkapott Bayeux Tapestry
A londoni British Museum világszerte az egyik legismertebb múzeum ami nem is csoda, hisz a gyűjtemény története már az 1753-as évben elkezdődött, amikor Sir Hans Sloane angol-ír orvos és tudós privát gyűjteménye nyilvánossá vált. Később ebből a gyűjteményből alakult ki a ma már igencsak testesre duzzadt mai gyűjtemény.
Összességében 8 000 000 tárgyat őriznek itt a világ minden tájáról azonban ennek csak 1%-át, azaz 80 000 tárgyat találunk magában az épületben bemutatva. Vannak itt tárgyak melyek a brittek általi tulajdonlása komoly és szűnni nem akaró vitákat vált ki, de egyelőre még nem igen mutatkozik hajlandóság a múzeum oldaláról, hogy bármely ismert tárgyat visszaszolgáltassanak.
Kevesen tudják, de maga a British Library korábban részét képezte a múzeumnak, csak 1976-ban választották azt le bár 1997-ig még mindig egy épületben működött a két intézmény. Maga a British Museum az ország többi nemzeti múzeumához hasonlóan ingyen látogatható, de adományokat mindig nagy örömmel elfogadnak.
Amellet azonban, hogy az angolok komoly mennyiségű tárgyat halmoztak fel az évszázadok alatt a múzuem számára, ők maguk is elveszítettek ezt-azt a történelem forgatagában.
Többek között pl. a Bayeux Tapestry-t, azaz a Bayeux-i falikárpitot.
Na de hogy mi is ez pontosan és miért olyan nagy a jelentősége, hogy az említett tárgy újra brit földre kerül 2026. szeptembere és 2027. júliusa között? Nézük is meg.
Maga a Bayeux-i falikárpit a világ egyik leghíresebb középkori remekműve, ami az 1066. október 14-es hastings-i csatának az igen bonyolultan hímzett ábrázolása. Maga a hastings-i csata nem csak egy középkori ütközet volt a sok közül, hanem gyakorlatilag az angol történelem egyik legmeghatározóbb pillanata.
Az egész, csatát megelőző konfliktus alapvetően abból származott, hogy Edward the Confessor (magyarul Hitvalló Eduárd) király (uralkodott: 1042 - 1066) utód nélkül halt meg. A trónra Harold Godwinson, Anglia legerősebb főura került, de őt az ország nem támogatta egyöntetűen, így a kialakulni látszó káoszban William the Conqueror (magyarul: Hódító Vilmos) Normandia, azaz a mai Észak-Franciaország hercege is bejelentkezett, azt állítva, hogy még életében, Edward király neki ígérte a koronát.
Egy trónbitorló nem volt elegendő, ugyanis hamarosan feltűnt a színen Harald Hardrada norvég király is, és ő is igényt tartott az angol trónra, részben a skandináv uralkodók közötti régi öröklési megállapodásra, részben az északi birodalmi hagyományokra alapozva.
Harold királynak tehát két fronton kellett védekeznie, ami komolyan megnehezítette a dolgát, így először a norvégokat verte le a stamford bridge-i csatában, York városa mellett, 1066. szeptember 25-én, majd délre rohant, Hastings városának közelébe, hogy megállítsa Hódító Vilmos csapatait is, ahogy a mai Franciaország felől éppen átkeltek a csatornán.
