London titkai: a szobor, melyet rendszeresen cserélnek
frissítve: 2026. szeptember 11.
Ha az ember Londonban jár, akkor feltűnhet, hogy lépten nyomon szobrokba botlik ugyanis a britek nagyon szeretik íly módon megörökíteni történelmi eseményeiket, győztes csatáikat, nagy uralkodóikat, fontos politikusaikat és tudósaikat.
Van azonban egy szobor talapzat a Trafalgar téren, mely rendszeresen újabb és újabb alkotásoknak ad bemutatkozási lehetőséget, ugyanis a művek melyek ide kerülnek mindig csak időlegesen láthatóak, van hogy egy évre, van hogy kettőre, de sohasem igazán hosszan.
Az egész 1994-ben kezdődött Prue Leith-el, aki akkor a Royal Society of Arts elnöke volt, és aki evelet írt az Evening Standardnak, amelyben azt javasolta, hogy tegyenek végre valamit a trafalgari üres szobor lábazattal. Ez az ötlet akkoriban komoly nyilvános vitát váltott ki, majd öt évvel később a talapzat otthont is adott az első alkotásnak, Mark Wallinger „Ecce Homo”-nak.
Azóta London polgármestere és a Fourth Plinth (Negyedik lábazat) program, vezető művészeket hív meg, hogy készítsenek tanulmány szobrokat melyekből azután néhány évente a bizottség választ.

Egészen 2020 márciusáig egy bizonyos Michael Rakowitz műve volt látható a téren, melynek címe The Invisible Enemy Should Not Exist (azaz A láthatatlan ellenségnek nem szabadna léteznie). A kissé hosszú név mögött azonban egy igazi mestermű rejtőzik, mert a szobor igen különleges anyagból készült, a művész ugyanis 10 500 darab iraki datolya dobozából készítette, mely gyümölcs egyébként Irak második legfontosabb export terméke az olaj után.
Rakowizz a művész Chicagóban született de jelenleg Londonban él, családja pedig egészen pontosan Bagdadból, Irakból származik. A szobor melyet megalkotott a 2015-ben, az ISIS támadásai során a korabeli asszír birodalomban álló Ninivében (a mai Mosul iraki városka közelében) megsemmisített Lamassu, az emberfejű, szárnyas bika vagy oroszlán szobor másolata, időszámításunk előtt kb. 800-ból.
Erről a barbár pusztításról a National Geographic ezen a linken számolt be.

2020. nyarán azonban újabb szobor érkezett a Trafalgar térre, ami első ránézésre igen meghökkentő volt, egy adag tejszínhab, a tetején egy cseresznyével, egy drónnal és egy léggyel, a címe pedig "The End" azaz "A vég".
A szoborra szerelt drón egyébként működött, 24 órán keresztül lehetett a képeket online követni, melyet a londoni térről közvetített. Ennek a szobornak egyébként szerencséje volt, ugyanis eredetileg csak 2022 tavaszáig tervezték bemutatni, de a járványügyi lezásárok jócskán meghosszabbították a bemutató időszakát.
Ezután, 2022. szeptemberétől egy újabb szobor került a londoni Tragalgar térre Antelope (azaz Antilop) néven, amely egy baptista prédikátort (John Chilembwe) és barátját, egy európai misszionáriust (John Chorley) ábrázolt, egy 1914-ben készült fénykép alapján. A fotó a mai Malawiban készült, ahol Chilembwe fején tartotta kalapját, dacolva a korabeli gyarmati szabályokkal, amelyek megtiltották az afrikaiaknak, hogy kalapot viseljenek a fehér emberek előtt.
Egy évvel később, 1915-ben Chilembwe felkelést vezetett a gyarmati uralom ellen, de megölték, templomát pedig végül lerombolta a gyarmati rendőrség.
A következő alkotást 2024. szeptemberében állították ki a téren, a címe Mil Veces un Instante (azaz Ezerszer egy pillanat alatt), és 726 transz, nem bináris avagy nemileg nem beazonosítható ember arcának gipszből készült lenyomata díszítette.
A résztvevők Mexikóvárosból, Ciudad Juárezből és Londonból kerültek ki, a gipsz pedig szándékosan időjárásnak kitett, lassan változó anyag volt.
A 2026. szeptemberében kikerült bronzból készült szobor címe Lady in Blue (Hölgy kékben) kb. 3 méter magas és egy fekete nőt ábrázol, amint határozott léptekkel halad. Kék ruhát és magas sarkú cipőt visel, de az egész alak erősen stilizált, a test arányai szándékosan eltúlzottak. Várhatóan 2028-ig, körülbelül 18 hónapig marad a talapzaton.
Készítője Tschabalala Self, aki 1990-ben született Harlemben, New Yorkban. Látásmódját erősen befolyásolta, hogy édesanyja különféle helyekről gyűjtött textileket és tárgyakat, sőt varrt is, így a művész maga is elkezdte festészetében ugyanúgy összeilleszteni a különböző anyagokat. Jelenleg is fest, nyomatokat készít, varr, kollázst és szobrot használ, munkái ma már több nagynevű nemzetközi múzeumban és galériában is megtalálhatóak, többek között Londonban is.
Na de miért is állt London egyik legismertebb központi terén egy be nem fejezett szobortalapzat?
Eredetileg 1841-ben, erre a helyre egy IV. Vilmos királynak (uralkodott: 1830-1837) szánt lovasszobrot terveztek, mely a német származású, Hannover házból való uralkodónak állított volna emléket, azonban a szükséges összeget nem sikerült előteremteni, így a szobor pedig soha nem készült el.
A talapzat több mint másfél évszázadon keresztül üresen állt, mígnem a ma is látható módon használatba nem vette azt a város.
Egyébként a tér másik három szobortalapzatán IV. György király (uralkodott: 1820-1830) valamint két 19. századi ünnepelt brit katonatiszt, Sir Charles James Napier és Sir Henry Havelock áll.
Sir Charles James Napier (1782–1853) nevéhez leginkább Szindh tartomány 1843-as brit meghódítása kapcsolódik, mely ma Pakisztán délkeleti része. Napier nemcsak hadvezér volt, hanem gyarmati adminisztrátor is, a Trafalgar Square-en álló szobrára összegyűjtött pénz jelentős része egyszerű katonáktól származott.
Sir Henry Havelock (1795–1857) katonatiszt pedig elsősorban az 1857-es indiai felkelésben játszott szerepe miatt vált híressé, amikor egy körülbelül 2000 fős brit haderővel észak Indiából, Allahabad városából Cawnpore (mai nevén Kanpur) városa felé vonult, mintegy 200 km-t megtéve a rendkívüli hőségben, ahol azután több csatát megnyert, majd elfoglalta Cawnpore-t és még egy náhány környékbeli várost, amiért a viktoriánus Britanniában óriási hősként ünnepelték.
A helyzet azonban kevésbé volt diadalmas, mint ahogy később ábrázolták, Havelock hadereje ugyanis olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy nem tudta kimenekíteni az ostromlottakat, így tulajdonképpen maga is az ostrom részesévé vált, a hadvezér néhány héttel később vérhasban meghalt.
Na és persze hozzájuk csatlakozik természetesen Nelson admirális is a magas oszlop tetején.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com
Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az Idegenvezetés London blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf
Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
YouTube: @idegenvezeteslondon
