1956: Amikor Nagy-Britannia befogadta a menekülő magyarokat
Van egy évszám, mely a magyarok szívébe vörös színnel íródott, és van néhány olyan nap, melyre így, évtizedek távolából is tisztelettel tekintünk.
1956 őszén a magyarok úgy döntöttek, hogy elég volt a megalázottságból, a félelemből és a kiszolgáltatottságból, az éjszakai elhurcolásokból, az államvédelmi erőszakból és a politikai perekből, a sztálinista diktatúra elleni forradalom és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharc pedig a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye lett.
A világ félelemmel vegyes tisztelettel figyelte az eseményeket, de hogy igazi, hathatós segítséget miért is nem kaptunk sehonnan annak megvitatása messzire vezetne...
A budapesti egyetemisták 1956. október 23-i békés tüntetéséből országos felkelés bontakozott ki, november 4-én azonban megindult az újabb szovjet katonai támadás, és a következő napokban a túlerő sorra felszámolta a fegyveres ellenállás központjait. A nagyobb harcok november 10-11-re elcsendesedtek, de az ellenállás és a megtorlás története ezzel korántsem ért véget.
A forradalom leverését követően tömegek számára vált kérdéssé, hogy maradhatnak-e egyáltalán a hazájukban, így 1956 őszén és 1957 elején mintegy 200 ezer ember hagyta el Magyarországot, akik közül hozzávetőleg 180 ezren Ausztriában, 20 ezren Jugoszláviában kerestek először menedéket, ám az érkezők ellátása és továbbutazásuk megszervezése hatalmas nemzetközi összefogást igényelt. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának összegzése szerint végül mintegy 180 ezer embert telepítettek át 37 különböző országba, közülük az első 100 ezer embert kevesebb mint tíz hét alatt.
A befogadó országok között ott volt az Egyesült Királyság is, ahol a magyarok ügye jelentős társadalmi együttérzést váltott ki, így a segítségnyújtásban a kormányzati szervek mellett jótékonysági szervezetek, egyházak, egyetemek és magánemberek is részt vettek. Sokan pénzzel vagy ruhával segítettek, mások szállást ajánlottak fel az otthonukat hátrahagyó magyar családoknak.
A brit kormány 1956. november 9-én még 2500 magyar menekült befogadásáról adott tájékoztatást a parlamentnek, ám a későbbi befogadás ennél jóval nagyobb méretet öltött, egy 1958. február 20-i parlamenti beszámoló szerint addigra 21 667 magyar menekült érkezett az Egyesült Királyságba.
Az új élethez vezető út rendszerint ausztriai vagy jugoszláviai menekültszállásokon keresztül vezetett, a brit hatóságok pedig első körben bevándorlási és egészségügyi tisztviselőket küldtek Ausztriába, hogy az utazás előtt elvégezzék a szükséges vizsgálatokat és ügyintézést. A szállításban a mai Nemzetközi Migrációs Szervezet elődje, az Intergovernmental Committee for European Migration is fontos szerepet vállalt, más csoportok utazását különböző magánszervezetek is intézték.
Sokan a London közelében fekvő Blackbushe repülőterére érkeztek, ahonnan első körben ideiglenes szállásokra, korábbi katonai létesítményekbe, laktanyákba vagy más befogadóhelyekre kerültek, az ország számos pontján, nem csupán Londonban és Oxfordban.
Az első időszak természetesen nem jelentett mindenkinek azonnali lakást és biztos állást, mert a szálláshelyek szűkössége olyan komoly gondot okozott, hogy 1956 decemberében átmenetileg fel is függesztették a britek a nagyobb csoportok befogadását. A segítségnyújtás egyik központi szervezete a British Council for Aid to Refugees (Brit Tanács a Menekültek Megsegítésére) volt, melynek munkájához a brit Vöröskereszt, a Women’s Voluntary Services (Női Önkéntes Szolgálatok) és még számos más segélyszervezet is kapcsolódott, akik a fogadás és az átmeneti ellátás mellett magánszállásokat közvetítettek, ruházatról gondoskodtak, és segítették az újonnan érkezőket az eligazodásban.
A családtagok felkutatása például egy különösen fontos feladat volt, ugyanis voltak, akik az országhatáron vagy a menekülés közben szakadtak el egymástól, és nem tudták, hozzátartozójuk egyáltalán biztonságba jutott-e.
A brit egyetemek és hallgatóik is gyorsan reagáltak, a University of London diákszövetsége már október 29-én segélyakciót indított, kezdetben élelmiszerre, ruházatra és gyógyszerekre gyűjtve, ám később a tanulmányaikat megszakítani kényszerülő magyar fiatalok támogatása került előtérbe, az adományok mellett azonban szállásfelajánlások és az angoltanulást segítő ajánlatok is befutottak.
Nagy-Britannia egészében végül körülbelül ötszáz magyar menekült diák folytatott felsőfokú tanulmányokat, akik később mérnökök, orvosok, építészek, tanárok, kutatók és más szakemberek lettek.
