London titkai: az egykori Winchester Palace
Ha Londonban, és azon belül is a London Bridge környékén jártok, akkor érdemes egy pillantást vetni a több mint 500 évvel ezelőtt itt állt Winchester Palace megmaradt romjaira.
Könnyű a helyszínt megtalálni, a Borough Market mögötti utcában áll, a pontos címe pedig Pickfords Wharf, London SE1 9DN
Maga a Winchester palota 1109-ben William Giffardnak, Winchester akkori püspökének (szolgálatban 1100-1129) épült, aki ha Londonban járt királyi- vagy adminisztratív ügyeit intézni, itt szállt meg.

Akkoriban az uralkodó I. Henrik volt (1068-1135), akinek édesapja, az a Hódító Vilmos (1028-1087) normann, azaz észak francia uralkodó volt, akit 1066-ban koronáztak Anglia királyává és aki 1070-ben neki fogott a Tower of London építésének.
A ma is látható romok a nagyterem részét képezték, a megmaradt fal részen található ajtók pedig eredetileg a különböző élelmiszerek tárolására szolgáló helységekbe, a konyhába és a kamrába vezettek. A palota többi része a két udvar körül helyezkedett el, és számos épületnek adott otthont, köztük börtönnek (ez ma a Clink Prison), sörfőzdének és egy helyi hentesnek is.

A hatalmas terem alatt egy boltíves pince is megtalálható volt, ott elsősorban a bort tárolták, valamint egy föld alatti lejárat kivezetett a szomszédos Temzéhez is.