London titkai: évszázados eperfák és az angol selyem
Ki gondolná, hogy akár hétköznapi fák is mesélhetnek különös történeteket, és hát így van ez London eperfáival (angolul mulberry tree) is. Ha megállunk kicsit és meghallgatjuk mit mondanak, évszázados eseményekre is fény derülhet.
Időutazásunkat kezdjük mindjárt azzal, hogy az eperfák a Brit-szigeteken nem őshonosak, azonban az ásatások során a Temze melletti, a rómaiak által alapított település, Londínium maradványai között már fellelték a magjait. Ez arra utalhat, hogy az első eperfákat - feltehetően a gyümölcseikért és gyógyító minőségükért - még a rómaiak hozhatták a szigetre.
Itt azonban érdemes szólni arról is, hogy az eperfáknak két nagy csoportját ismerjük, a fekete és a fehér epret.
Fekete eper (Morus nigra)
Helyet hasonló terméseik miatt, sokan összetévesztik a szederrel, bár az epernél a termések színe előbb zöldes, majd egyre sötétebb pirosas, éretten sötétbordó, majdnem fekete. A fa májusban virágzik, időjárástól függően júniusban és júliusban folyamatosan terem, a teljesen beérett termések maguktól lehullanak.
Fehér eper (Morus alba)
Zsenge leveleit régebben a selyemhernyó tenyésztéshez tápláléknövényként nagy mennyiségben gyűjtötték, gyümölcseiből melyek fehérek, néha halványan rózsásak, elsősorban erős szeszt főztek.
Visszatérve az eperfák történetéhez, Londonban a római maradványokon kívül középkori kolostorok és apátságok feltárásánál is megtalálták őket, ahová valószínűleg a kellemes árnyékuk és gyümölcseik miatt ültethették.
Azonban gyógyászati felhasználásukról is maradtak fenn írások, John Gerard az 1597-es Herball című művében ezt írja: „A gyökér kérge keserű, forró és száraz: ennek főzete kinyitja a máj és a lép dugulását, megtisztítja a beleket és kihajtja a férgeket.”
Sajnos amikor VIII. Henrik a katolikus egyházzal szakítván a kolostorokat is feldúlta, Anglia eperfa kincsének a nagy része is odalett.
Agota
Érdekes azonban, hogy amikor VIII. Henrik lánya, I. Erzsébet került trónra, az eperfák ázsiója is újra megnőtt. Akkoriban mintegy egzotikus különlegességként kínálták gyümölcsét az asztalokon, így újra egyre többen ültették a korban, de ekkoriban elsősorban fehér epret.
Ebből a korból azonban találhatunk néhány fekete eperfát is még a mai nap a városban, például a nyugat-londoni Syon House avagy a város északi részén található Hatfield House kertjében.
