London titkai: modern kori druidák
Ha a druidákra gondolunk, a legtöbb esetben egy fehér lepelbe burkolózott, körben álló, furcsa szövegeket mormogó közösség képe ugrik be, akiket a legtöbben valójában időben sem nagyon tudnak elhelyezni, viszont azt tudni vélik, hogy titokzatos, ősi tudás ismerői voltak, akik egyszeriben csak eltűntek a történelemből.
Nos nézzük is meg, hogy mi igaz ebből az elképzelésből ugyanis druidákkal a mai nap is találkozhatunk Londonban, de erről majd egy kicsit később.

Történelmileg elsősorban Galliából, vagyis nagyjából a mai Franciaország és a környező területek vidékéről, valamint Britanniából ismerjük őket, ahol az ókori kelta világ vallási és szellemi vezetői voltak, azaz papok, tanítók, bírák és a közösség tudásának őrzői.
Valójában jóval több feladatuk volt, mint egyes szertartások vezetése, Julius Caesar (élt: kr.előtt 100 - kr.előtt 44), a Római Köztársaság hadvezérének és politikusának leírása szerint például vallási kérdéseket értelmeztek, áldozati szertartásokat vezényeltek, fiatalokat tanítottak, és közösségi vagy magánjellegű vitákban is döntöttek, tehát az öröklési ügyek, birtokhatárok, sőt a bűncselekmények megítélése is hozzájuk kerülhetett.
A tudásukat elsősorban szóban adták tovább, a tanítványok hosszú szövegeket tanultak meg emlékezetből, és Caesar szerint egyesek akár húsz évig is tanultak. Ez persze nem azt jelenti, hogy a druidák avagy a kelták nem ismerték az írást, csupán csak annyit jelent, hogy a vallási tanításaikat nem akarták írásban rögzíteni.

Tanításaik között az ókori beszámoló szerint szerepeltek az égitestek és azok mozgása, a világ és a természet kérdései, valamint az istenek hatalma. Caesar a lélek halhatatlanságába és halál utáni továbbélésébe vetett hitet is nekik tulajdonítja, melyek ugyan fontos kérdések, de sajnos mégsem maradt ránk olyan druida tananyag, amelyből a teljes világképüket rekonstruálhatnánk.
A természettel való kapcsolatukról vannak ókori leírások, de saját írásosságuk hiánya révén sok részlet bizonytalan. A későbbi ír és wales-i irodalomban a druidák gyakran bölcsként, jövendőmondóként vagy varázslóként jelentek meg, de ezek már egy egészen más korszakban lejegyzett történetek.
Ahogy említettem, a mai napig találni Londonban is druida közösséget, akik azonban egy később kialakult, az ősi örökségből merítő hagyomány követői, ahol a leghangsúlyosabb a természet tisztelete, az évszakok ünneplése, a meditáció, a költészet, a zene és a történetmesélés. Nincs minden modern kori druida rend számára kötelező, egységes hitrendszer sem, így van aki vallásként, van aki spirituális útként, mások életfilozófiaként tekintenek rá.
London druida közössége a The Druid Order (A Druida Rend) például kihangsúlyozza, hogy ugyan az ókori hagyományból merítenek, de náluk a meditáció, az önismeret és a természet ciklusainak jelképes megélése áll a középpontban. Tanításaikat találkozókon, tanfolyamokon és szertartásokon keresztül adják tovább, a rítusokat eljátszott történetekként használják, ahol a résztvevők mozdulatokkal és jelképekkel jelenítik meg azokat az összefüggéseket, amelyekről egyébként beszélnének vagy elmélkednének. Saját közlésük szerint nonprofit módon működnek, munkájuk jelentős részét önkéntesek végzik.
A közösség minden ősszel, egészen pontosan az őszi napéjegyenlőség napján összegyűlik Londonban a Pimrose Hill nevű dombon és megünnepli ez évkör ezen kiemelkedően fontos napját, míg a tavaszi napéjegyenlőség idején ugyanezt a londoni Tower Hill Terrace nevű helyszínen teszi.