Necropolis Railway: a vonat amellyel egykoron a londoni halottak jártak
London a történelme során mindig is nagyobbacska városnak számított, lakosságának száma exponenciálisan nőtt, főleg a viktoriánus időkben (1831-1901), amikor a betelepülők miatt mérete hirtelen ugrásszerűen megnőtt.
A feljegyzések szerint 1801-ben valamivel 1 millió felett volt a londoni lakosságszám, míg 1891-re elérte az 5.5 milliót. Akik pedig megszületnek minden korban, előbb-utóbb meg is halnak. A viktoriánus időkben, 1840 környékén a férfiak átlagéletkora 40 míg a nőké 42 év volt, ami 1900-ra kissé emelkedett, fárfiaknál 45 évre és a nőknél 50 évre.
Ez azt jelentette, hogy komoly nyomást helyezett a halottak megemelkedett száma a londoni temetők rendszerére, melyek az évszázados szokásokat követve természetesen elsősorban a templomkertekben voltak. Ezeket a meglehetősen szűkös helyeket a város csakhamar kinőtte, így szükség volt rá, hogy mihamarabb nagyobb sírkerteket jelöljenek ki.
Előfordult ugyanis, hogy alkalmanként - a helyszűke miatt - temetetlen holtakat találtak bennük, avagy egy-egy temetés alkalmával a földből régen elhantolt emberek csontjai kerültek elő rendezetlen összevisszaságban.
Gondos és gyors tervezés eredményeként azonban hamarosan megalapították a londoni temetőrendszer ma is legjelentősebb tagjait, a The Magnificent Seven azaz a A csodálatos hetek néven:
* Kensal Green Cemetery (1833)
* West Norwood Cemetery (1837)
* Highgate Cemetery (1839)
* Abney Park Cemetery (1840)
* Brompton Cemetery (1840)
* Nunhead Cemetery (1840)
* Tower Hamlets Cemetery (1841)
Hamarosan azonban újabb megoldás után kellett nézni, ugyanis még ezek az új temetők is gyorsan teltek a megállíthatatlan bevándorlás eredményeként, így most olyan helyszín után néztek, amely nem feltétlen a városban van, de nincs is attól túl messze, megfizethető és kényelmesen elérhető, ha mást nem vasúti úton.
