VIII. Henrik hat felesége: az első, Aragóniai Katalin

VIII. Henrik hat felesége: az első, Aragóniai Katalin

Ebben a hat részes sorozatban végignézzük VIII. Henrik angol király (uralkodása 1509-1547) mind a hat feleségnek történetét. Viszontagságos történelmi idők voltak, de ha Henrik szóba kerül, az emberek nagy többségének csak a hat feleség története urgik be.

Nem csoda, hatalmas botrány volt ez a korában is és valljuk be, még napjainkban is az. Azonban a legtöbben csak a nőfaló, a senkit és semmit nem tisztelő királyt látják a történetben, de mint minden más az életben ez sem ennyire egyszerű.

Az eredendő ok, amiért VIII. Henrik mindenáron egy fiú utódot szeretett volna, az a trónutódlás biztosítása volt ugyanis. Természetesen egyetlen törvény sem zárta ki a lányokat az utódlásból és hát ugye Henriknek első és második házasságából is született egy-egy lánya, azonban egy fiú örökös nélkül az angol trón nagy veszélyben volt, hiszen bármelyik lánya is örökli majd a koronát, annak nagy valószínűséggel külföldről kerül majd házastárs, tehát a Tudor vérvonal azonnal eltűnik és meglehet hogy egy holland, egy német vagy akár egy spanyol ház veszi át a hatalmat az országban.

Alalpvetően ezt szerette volna Henrik elkerülni, ehhez pedig mindenképpen szüksége volt egy olyan nőre, aki életképes, stramm kisfiút tud a világra hozni...

VIII. Henrik / Hans Holbein the Younger, Public domain, via Wikimedia Commons

Az első feleség: Aragóniai Katalin (1485-1536)

Katalin Spanyolországból származott, Madrid mellett született, eredeti neve pedig Infanta Catalina de Aragón y Castilla volt. Édesanyja Kasztíliai Isabella (eredetiben: Isabel de Castilla) "a harcos királynő" még állapotos korában sem félt harcba menni a mórok ellen, akik a korban az Ibériai-félsziget, Szicília és Málta muszlim lakói voltak. Katalin édesapja Aragóniai Ferdinánd (eredetiben: Fernando de Aragón), spanyol király volt, és ketten együtt a házastársával, komoly erőt képviseltek a korban nem csak Spanyolországban de egész Európában.

Katalin bőre világos volt, haja szőkésvörös, arca ovális, termete apró, azonban hangja mély, tiszteletet parancsoló. Kiváló iskolákat végzett, értett latinul valamint komoly ismereteket szerzett a polgári- és kánonjog, a címertan és a genealógia (leszármazástan) kerületén. Értett a zenéhez és a tánchoz de megtanult remekül lovagolni, fonni, szőni, hímezni és sütni is.

Aragóniai Katalin / Hans Holbein the Younger, Public domain, via Wikimedia Commons

Katalin a család legfiatalabb gyermeke volt, egészen 15 éves koráig úgy nevelték, hogy egy nap majd királyné válik belőle, ami be is igazolódott, ugyanis 1501-ben feleségül adták az angol Artúrhoz, aki VII. Henrik fia volt, a későbbi VIII. Henrik fivére.

Read more