Egy napos kirándulás Londonból: Audley End
London környékén elég sok vár, kastély és rezidencia található, melyek közül véleményem szerint remek választás lehet látogatás szempontjából Audley End, melynek története 1538-ban kezdődött.
A név talán ismerős is lehet, ha szerettek mindenféle videómegosztókon a régi viktoriánus angol vidéki életet bemutató videókat nézegetni, mint amilyen ez is idelenn és amelyet Audley End-ben forgattak.
A ház története ahogy említettem, 1538-ban kezdődött, nem sokkal azután, hogy VIII. Henrik király (uralkodott: 1509-1547) szakított a római katolikus pápával, megalapította az anglikán egyházat és a meglévő egyházi épületeket, kolostorokat, apátságokat magán kézre adta.
Így került az egykori itt álló Walden apátság egy bizonyos Sir Thomas Audley (élt: 1487-1544) kezére, aki az uralkodó lelkes támogatójának számított akkoriban. A meglévő épületet nagyrészt lebontották, néhány részét azonban az újonnan épített kúria részévé tették.
Sir Audley utóda, Thomas Howard, Suffolk 1. grófja (élt: 1561-1626) az új kúriát tovább bővítette és nagyjából 1614-re készült el az építkezéssel. Volt is miből építkezzen, ugyanis a korban I. Erzsébet Tudor házi királynő (uralkodott: 1558-1603) és az őt követő Stuart családból származó I. Jakab király (uralkodott: 1603-1625) alatt is szolgált, beosztását tekintve Lord Chamberlain (udvari főtisztviselő) valamint Lord High Treasurer (az államkincstár vezetője) is volt.
Ha a Howard név az angol történelemből ismerős, akkor jó nyomon jársz, ugyanis ez a bizonyos Thomas Howard, VIII. Henrik király kivégzett, 5. feleségének, Catherine Howard unokatestvérének a fia volt, a férfi felesége, pedig Katherine Knyvett (élt: kb. 1564-1638) angol nemesasszony volt, a korai Stuart-kor egyik befolyásos udvari alakja.
A ma látható impozáns épülethez egy kőből emelt kapun keresztül sétálhatunk be, melynek tetején egy oroszlán áll, a Howard család címerállata. A heraldikában (címertanban) az oroszlán a hatalom, a bátorság, a nemesség és a királyi kötődés szimbóluma, ezért is volt nagyon gyakori az angol nemesi címerekben.
Az épülettel szemben állva, a homlokzaton még felfedezhetjük az 1600-as évek lenyomatát, habár az ablakok azóta már cserélve lettek. A ház impozáns megjelenése sem véletlen, ugyanis Thomas Howard azt úgy tervezte, hogy talán esetleg egyszer maga az uralkodó, I. Jakab is tiszteletét teszi majd nála, így meg kellett feleljen a kényes uralkodói ízlésnek is. Számításai beváltak, I. Jakab és felesége dániai Anna 1614-ben pár napra megszálltak a fenyűző palotában.
Az épületet végigjárni csodás élmény, nem is említek minden egyes szobát ebben a bejegyzésben, inkább csak egy kis ízelítőt hoznék, hogy mire is számíthattok, ha ellátogattok ide.
Az épületbe belépve szinte azonnal a Great Hall-ban, azaz a Nagyteremben találjuk magunkat, ami a ház egyik ceremóniális tere is volt. Az érkező vendégek legelőször itt várakoztak, avagy ha maszkabált rendeztek, azt is rendszeresen ebben a teremben tartották, bár akkoriban valószínűleg sokkal élénkebb színekre volt festve.
A Nagyterem végében található lépcsősorokat 1725-ben alakították ki, bár funkciójukat tekintve ezek elsősorban látványelemek lettek.
A lépcsőn fellépdelve jutottak be a korabeli vendégek a szalonba, és nagy valószínűséggel Thomas Howard is itt szállásolta el I. Jakab királyt és feleségét, bár akkor még más úton volt megközelíthető. A szoba hatalmas ablaka valójában egy ablakfülke, ahol méretes asztalon, a kertre kitekintve lehetett a reggelit elfogyasztani.
Ma a szoba falain nagyméretű festmények sorakoznak, mégpedig olyan későbbi családtagokról egészen napjainkig, akik bizonyos ideig mind tulajdonolták Audley End birtokot.
Az épületben természetesen nem egy, hanem mindjárt két csodálatosan felszerelt könyvtár is található, melyeket jelen állapotukban a 19. században itt élt Richard Griffin, Braybrooke 3. bárójának (élt: 1783-1858) stílusában mutatnak be. Rengeteg remek könyv található a polcokon, elsősorban az utazás, földrajz, kertészkedés, mezdőgazdaság, címertan és a családfakutatás témaköréből.
Egy ekkora házhoz természetesen egy hatalmas ebédlő is dukál, melynek dekorációja az 1800-as évek közepéről származik, szintén Braybrooke 3. bárójának idejéből. A kor szokásához híven, a falakat itt is nagyméretű portrék fedik, melyek elsősorban korábbi családtagokat ábrázolnak.
Eredetileg ez a hatalmas szoba az 1600-as években még két különálló szobaként funkcionált, egy téglafallal elválasztva.
Az 1700-as évek közepén alakították ki a ház gótikus kápolnáját, az akkoriban itt élő Griffin család pedig minden reggel pontban 9.30-kor tiszteletét tette itt, Isten színe előtt. A kőnek látszó borítás odabent valójában gipsz és fa kombinációja. Akkoriban az ülésrend a kor hierarchiáját tükrözte, ugyanis a család és legkedvesebb vendégeik a tribünön foglaltak helyet, míg a ház személyzete a karzatról figyelhette az eseményeket. A konyhai alkalmazottak és a külső terekben szolgálók egy oldalsó lépcsőn léphettek a kápolnába és az egyszerű tölgyfa padokon foglalhattak helyet.
A ház első kialakítása idején, az 1600-as évek első felében, az épület nyugati szárnya a királyné lakosztályát foglalta magában, majd nagyjából 150 évvel később ez lett a Griffin család fejének, Sir John Griffin-nek (élt: 1719–1797) a lakosztálya, amit később, egészen az 1800-as évek közepéig a vendégeknek engedtek át, majd 1826-tól a házban élő Lady Braybrook (élt: 1798-1856) rezidenciája lett, amit elsősorban öltözőként és reggeli szobaként használt. A szoba mai megjelenése, azaz a zsúfolt és egymástól stílusukban eltérő bútorok mind a 19. század végére jellemző szobabelsőket idézi.
A hálószoba is ugyanebben a szárnyban található, melyben az ágy 1765-ből származik és egy bizonyos Paul Saunders kárpitos mester készítette, a politúros szekrénysorral és a szobában található tükörrel egyidős.
A második emeletre felérve további izgalmas helyszínek várnak, sőt mi több a család egyes tagjai ezt a házrészt a személyzettel megosztva használták, az egyik része ugyanis a gyerekek számára komfortosan kialakított gyermekszobákból, míg a másik része a szenespadlásból állt. Itt elsősorban a ház kandallóit ellátó szenet tárolták, valamint hatalmas mosókádakat helyeztek el benne, ahol a ház textíliáit mosták és szárították valamint az éjjeliedényeket ürítették.
A Braybrook család idején alakították ki a nyolc gyeremek számára, napközbeni elfoglaltság biztosítására a gyermekszobákat, melyben a nevelőnők, a dajkák, valamint szükség esetén a szoptatós dajka felügyelték a cseperedő gyerekeket.
A fiúk, Richard (1820), Charles (1823), Henry (1824), Latimer (1827) és Grey (1830) otthoni előzetes felkészítés után, 11-12 éves korukban mind a nagynevű Eton College-ba, azaz a bentlakásos fiú középiskolába kerültek Windsorban, míg a lányok, Mirabel (1821), Louisa (1822) és Lucy (1828) a házban maradtak és ott is cseperedtek fel, ahol később a gyerekszobákat alakították át számukra. Érdekesség, hogy nevelőnőjük Mary Dormer (élt: 1791-1883) egész életét a családdal töltötte, a későbbiekben mint a család barátja.
Az alsó szinten a különálló konyha hatalmas területet foglal el, egyértelműen látszik, hogy a birtokhoz tartozó földeken szinte minden megtermett amire a házban élőknek szükségük lehetett, és minden helyben fel is dolgoztak, tartósítottak. Sajnos 1881-ben tűz ütött ki ezekben a helyiségekben, de mert ma sincs közvetlen összeköttetésben a házzal, a tűz szerencsére nem terjedt át, de minden amit ma itt látunk, az 1882-es újáépítés eredménye.
A főszakácsnak külön helyisége volt, ahol megbeszéléseket tarthatott és menüket, recepteket írhatott le a személyzet számára. Ugyanígy külön helyisége volt a sajtkészításnek, melyek a ház asszonya saját kezűleg felügyelt.
Szintén ebben az épületrészben találhatók a nagy mosoda és szárító helyiségek, ahol a nagyobb mosásokat végezték végeláthatatlan folyamatban.
Egy ekkora birtok ellátása meglehetősen kiterjedt személyzetet is igényelt, akik viszont szigorú hierarchia szerint élték az életüket. A viktoriánus időkben majd 30-an szorgoskodtak a helyiségekben, ahol a napok kemények és hosszúak voltak, amik a szobalányoknak már reggel 4-5 óra környékén el is kezdődött, még akkor is, ha gazdáik az év egy részét a birtoktól távol, egyéb ingatlanjaikban töltötték.
Az említett 30 fős személyzetből 18-an laktak életvitelszerűen a házban, a többiek a környékről bejárósok voltak, főleg azok, akik időközben maguk is családot alapítottak.
A házban a legfontosabb feladatok közé tartozott a tisztaság fenntartása, a ház fűtése, a szobák gyertyával és olajlámpával való ellátása, a menük elkészítése, valamint a család és vendégeik kiszolgálása. Esténként a fürdővíz elkészítése, a család ruhatárának rendben tartása és azok előkészítése minden alkalomra.
A komornyik (butler) felügyelte a férfiakat, intézte a borospince ügyeit és az ételek felszolgálást, az inasok (footmen) szervíroztak, válaszoltak a csengetésekre, tisztították a csizmákat és kísérték kocsin a családot.
A házvezetőnő (housekeeper) ügyelt a női személyzetre, írta össze a különböző rendeléseket, fizette a számlákat és ő volt felelős úgy általában a házért. A szobalányok (housemaid) takarítottak, gyújtottak tüzet, míg a mosodás lányok (laundry maid) dolga a mosás és vasalás volt elsősorban.
A szakács (cook) feladat volt az ételek elkészítése a család számára az első konyhalány segítségével (first kitchen maid), aki viszont a személyzet élelmezéséért is felelt. A második konyhalány (second kitchen maid) dolga a hozzávalók előkészítése volt, míg a mosogatólány (scullery maid) a zöldségek és a húsok megtiszításáért, előkészítéséért felelt.
A szolgálóknak havonta egy szabadnap járt, ami komolyan elvágta őket bármiféle társadalmi kapcsolattól, igaz a házba érkező vendégek szolgálóival találkozhattak és általában ilyenkor alakultak ki hosszabb-rövidebb időre a kapcsolatok. Azonban ha a munkájukat jól végezték, akkor viszonylagos biztonságban érezhették magukat, időnként ajándékokra, esetleg személyzeti bankettekre is számíthattak.
Érdekes de kevésbé ismert tény, hogy Audley End-nek komoly szerepe volt a II. világháború idején, egészen pontosan 1942 és 1944 között, amikor a birtok a Polish Section of the Special Operations Executive főhadiszállása, azaz a Sir Winston Churchill által létrehozott brit titkos különleges műveleti szervezet lengyel egységének a központja lett.
Itt elsősorban azok a lengyel önkénteket kaptak kiképzést, akiket azután ejtőernyővel dobtak le az akkor a németek által megszáltt Lengyelország felett. A vállalás nem volt veszélytelen, a 316 kiképzett férfi és nő közül ugyanis 108-an bevetés közben meghaltak.
A birtok akkori tulajdonosa, 9. Lord Braybrook halála előtt konzultált a National Trust szakembereivel, azaz az Egyesült Királyság egyik legnagyobb műemlék- és természetvédelmi szervezetével, mivel úgy gondolta, hogy családjának már túl nagy Audley End és a fenntartásával is problémáik adódtak, így felajánlotta azt a köz szolgálatába, akik ki is vásárolták az 1948-ban £30 000-ért, ami mai értéken kb. £1 500 000-nak felel meg.
Ha a házban jártok, a kertet se felejtsétek el körbejárni, mivel a kertészek minden évszakban csodálatos édenkertté változtatják a ház környékét.
Londonból nem túl bonyolult eljutni Audley Endbe, de egy kis szervezést igényel:
London Liverpool Street vasútállomás - Audley End vasútállomás (kb. 1 óra)
Innen legegyszerűbben egy kb. 5-6 perces taxizással juthattok el a birtokig, a neten sok helyi taxitársaság telefonszámát megtaláljátok.
Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com
Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az Idegenvezetés London blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf
Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
YouTube: @idegenvezeteslondon
borítókép: ©Idegenvezetés London
