Különleges Anglia: Arthur király és a kerekasztal lovagjai

Sokan ismerik és szeretik is a brit Arthur király és lovagjainak történetét, azonban az a legtöbb esetben már kevésbé világos, hogy honnan is erednek ezek a történetek és hogy mennyi a valóság alapjuk.

Nos maga a történet, azaz Arthur király és a kerekasztal lovagjainak a legendája valójában egy több évszázadon át formálódó szöveghagyomány, azonban nincs egy egységes leirata. Sőt mi több, az sem bizonyítható, hogy Arthur király egy valós történelmi személy lett volna, ugyanis a korabeli, azaz 5-6. századi forrásokban nem szerepel a neve, első elmítése is csak évszázadokkal későbbről származik.

A 10. században megjelent Annales Cambriae (magyarul Wales évkönyvei) - amely Britannia és Wales eseményeit rögzíti évszámokhoz kötött, nagyon rövid bejegyzésekben - két bejegyzésben is említi Arthur királyt, amik azonban inkább utólagosan kigondolt történetek, semmint eredeti feljegyzések. 

Az első, igazi Arthur király képet a 12. században megjelent Historia regum Britanniae (magyarul Britannia királyainak története) című latin nyelvű krónika teremtette meg, amelyet Geoffrey of Monmouth írt, aki a korban egy angol, de walesi származású író és egyházi személyiség volt. Ez a mű azonban szintén nem tekinthető történelmileg teljesen hitelesnek, ugyanis keveredik benne a történelem, a hagyomány és a fikció. Itt Arthurt már mint egy nagyszabású uralkodót említik, aki hadjáratokat vezet, római sereget ver meg, és végül egy belső lázadásban sebesül meg halálosan. Ez az a legenda változat, amely Arthurt európai hírű királlyá emeli, és alapot ad a későbbi, lovagregényes ábrázolásoknak.

Mindezek után valószínűsíthető, hogy Athur király figurája egy több személyből összeolvasztott alak, valószínűleg azoknak az 5-6. században élt brit hadvezéreknek az egy személyű emlékezete, akik akkoriban a szászok, azaz a germán betolakodó törzs ellen harcoltak és emlékük egyetlen mítikus hőssé forrasztódott össze az utókor számára.

Akkoriban szükség is lehetett egy ilyen "történelmi" alakra, ugyanis a mondák alapján Arthur lett a korabeli lovagi eszmény és a királyi legitimáció tökéletes hordozója.

A hét lovagi erény:
vendégszeretet (hospitality)
nagylelkűség (genorisity)
irgalom (mercy)
vallásosság (religion)
udvariasság (courtesy)
hűség (fidelity)
bátorság (courage)

Magának a Kerekasztalnak az első ismert említése a 11. századra tehető, amikor az megjelent egy Roman de Brut (magyarul Brutus története) című, francia nyelvű verses krónikában. A korban furcsának hathatott maga az asztal kerek formája, ugyanis ebben az elrendezésben, a körben, nincs fő hely, nincs hierarchikus ülésrend, azaz minden résztvevő lovag elvileg egyenlő méltóságú. Az itt helyet foglaló harcosok nem egymással rivalizálnak, hanem közösen szolgálják a királyi rendet. A Kerekasztal a lovagi értékek színtere is volt, aki ide ülhetett, az nem csak harcos volt, hanem erkölcsi példa is a becsület, a hűség, az igazságosság és a gyengék védelme okán.

Nagyjából 100 évvel később, a 12. században már nem csak a társaság történetét írták meg, hanem az egyes lovagok is egyre nagyobb fókuszt kaptak, közülük talán a legismertebb maga Lancelot, a Kerekasztal legerősebb és legkiválóbb lovagja. A másik ismert alak Merlin, aki az Artúr-mondakör prófétája, tanácsadója és mágikus alakja volt, az ő gyökerei a korai brit és walesi hagyományokhoz köthetőek.