Botrányos angol történelem: az angol Térdszalagrend, avagy egy harisnyakötő karrierje
A történelem rendkívül változatos dolog, főleg a brit történelem, amely számos alkalommal hozott váratlan, meghökkentő vagy egyenesen megmosolyogtató fordulatokat. Ezen történések sorából is kiemelkedik a brit Térdszalagrend zavarbaejtő eredete, annak ellenére, hogy a szigetország jelenlegi egyik legnagyobb lovagi elismeréséről beszélünk, arról nem is szólva, hogy ez a legrégebbi ma is működő lovagrend a világon.
A középkori Anglia és Franciaország közt 116 éven keresztül (1337-1453) dúlt a háború a két ország trónjáért és az elfoglalt területekért, mely azután a 100 éves háború néven vonult be a történelembe. A háború négy szakaszában hol az angolok, hol a franciák kerekedtek felül, így történt, hogy III. Erdward király (uralkodott: 1327-1377) egy alkalommal, 1348-ban éppen a francia Calais városának elfoglalása alkalmából nagyszabású bált rendezett.
A bálon részt vett az angol nemesség színe-java, megjelent itt a tündöklő szépségű Joan of Salisbury grófnő is, akinek a tánc közepette leoldódott és földre esett a harisnyakötője (angol nevén garter), ami világoskék színével akkoriban igencsak intim ruhadarabnak számított.
Az udvari cselszövők azonnal tárgyalni kezdték az eseményt, azonban III. Edward király ezt nem hagyhatta, azonban védelmébe vette a megszégyenült hölgyet. A saját kezűleg felemelt harisnyakötőt egy, éppen a közelben álldogáló, és a harcokban hősiesen résztvevő férfiú nyakába akasztotta a következő francia szavak kíséretében: Honi soit qui mal y pense (azaz szabad fordításban: Szégyen reá, aki rosszat gondol róla, esetleg Rossz az aki rosszat gondol).
A teátrális jelenet egyébként pont kapóra is jött az uralkodónak, hiszen III. Edward már régen tervezte, hogy Arthur király Kerekasztalához hasonló elit lovagi társaságot hoz létre a királyi hatalom megerősítése, a hűség és katonai érdemek jutalmazása valamint a régi Artúr-legenda lovagi eszményének felelevenítése céljából, mintegy politikai eszközként.
A legendárium szerint így kezdődött hát a Térdszalagrend története, mely később egy értékes plakettel is kiegészült és máig ez Anglia legmagasabb rendű kitüntetése.
El kell azonban áruljam, hogy a történet egy rész valóban legendaszerű, ugyanis a leiratok szerint sohasem létezett a fent említett csodaszép Joan of Salisbury grófnő.
A modern történészi konszenzus szerint a legenda legvalószínűbb szereplője nem más, mint Joan of Kent (élt: 1328–1385), akit korában az ország leggyönyörűbb nőjeként tartottak számon és történelmileg a későbbi II. Richárd király (uralkodott: 1377-1399) édesanyja volt. Talán azért emlegették tévesen Salisbury grófnőjeként, mert valóban családi szálak kötötték a Salisbury családhoz, de soha nem volt hivatalosan Salisbury grófnője.
A tényleges Salisbury grófnő akkoriban Catherine Grandison (élt: 1304-1349) volt, aki William Montagu, Salisbury 1. grófjának a feleségeként élt, innen a cím is, róla azonban nincs romantikus udvari legenda és nem is kapcsolják hozzá a térdszalagos történetet egyetlen forrásban sem.
A rend védőszentje Szent György, csakúgy mint magának az országnak is, aki a sárkányölő lovag archetípusa és tökéletesen illeszkedett a középkori lovagi ideálhoz. Erről bővebben itt olvashattok:
Agota
A rend ura egyébként azóta is minden esetben az uralkodó (Sovereign of the Order), a rend vezetőjének lovagtársa pedig a mindenkori trónörökös, azaz a walesi herceg (Knights Companion).
