London legrégebbi boltjai: Harrods (1834)

London legrégebbi boltjai: Harrods (1834)

London csodálatos város, a mai napig valahogyan sikerült megőriznie azt az esszenciális "angolságát", melyet manapság elsősorban a sorra készülő kosztümös filmekből és sorozatokból ismerhetünk.

Ha valaki szeretne elmerülni az igazi időtálló Londoni élményekben, akkor mindenképpen érdemes felkeresnie néhány több száz éves, patinás üzletet is a régi nagyedekben. Ezekben az időkapszulákban alkalmanként még sikerül elcsípnünk egy-egy pillanatot, ami megidézi a századfordulós Londont, avagy van hogy kicsit messzebb is merészkedhetünk vissza az időben.

A következő sorozatban sorra vesszük a számomra legkedvesebb régi londoni boltokat, remélem ti is találtok majd közöttük kedvetekre valót.

Harrods
87-135 Brompton Road, London SW1X 7XL

A cég történetében egészen 1834-ig tudunk visszautazni, amikor Charles Henry Harrod, egy kelet-londoni fűszer- és teakereskedő megnyitotta üzletét, a Borough High Street 228. szám alatt, London déli részén, a London Bridge közelében. Harrod-nak nem ez volt az első próbálkozása, ugyanis 1824-ben már nyitott egy szövet- és ruhaüzletet Harrod and Wicking, Linen Drapers, Retail néven, de ez a próbálkozása rövid életű lett.

A fűszer- és teakereskedelem azonban remekül beindult, így Harrod a várhatóan nagyobb kereslet érdekében, 1849-ben áttette székhelyét Knightsbridge-be, ahol Charles Harrod két segédet és egy futárfiút alkalmazott a napi teendők ellátására.

A Harrods címere / Jwhalifax, CC BY-SA 4.0 https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0, via Wikimedia Commons

Telt-múlt az idő és az üzletet hamarosan Charles fia, az ifjabb Charles Digby Harrod vette át, aki a fűszeresboltot fokozatosan olyan kiskereskedelmi vállalkozássá alakította át, amely már gyógyszerekkel, írószerekkel, parfümökkel, gyümölcsökkel és zöldségekkel is foglalkozott.

1881-re a vállalkozás olyan nagyra növekedett, hogy az ifjabb Charles kénytelen volt megvásárolni a szomszédos épületeket is, személyzetének létszáma pedig legalább 100 főt tett ki.

Harrods tradicionális kiszállítás / Richardjo53, CC BY-SA 2.0 https://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0, via Wikimedia Commons

Hamarosan azonban hatalmas tragédia érte a vállalkozást, ugyanis 1883-ban, éppen a karácsonyi ünnepeket megelőzően, a korabeli áruház kigyulladt és szinte teljesen leégett. A közvéleményt sokkolta az ismert üzlet pusztulása, azonban a tragédia ellenére ifjabb Charles mégiscsak teljesíteni tudta minden ügyfelének megrendelését, sőt mindezek ellenére még jelentős nyereséget is elkönyvelhetett abban az évben.

Alig néhány hónappal a tűzeset után ugyanazon a helyen új áruházat építtetett Harrod, ahol a család hűséges ügyfeleiknek - köztük a királyi család tagjainak - hitelt is biztosított az újranyitott üzletben.

Az újra virágzó vállalkozás vezetője, az ifjabb Charles az 1880-as évek vége felé találkozott Edgar Cohennel, aki hozzá hasonlóan elhivatott üzletember volt. Ennek a találkozásnak a hatására döntött úgy ifjabb Charles, hogy eladja részesedését az üzletben, így 1889-ben, a tőzsdei bevezetés révén 120 000 fontért értékesítette is azt - ez mai értéken kb. 13.5 millió fontot jelentene.

Az áruház új tulajdonosai üzleti megfontolásból megtartották a jól hangzó Harrod nevet, így az áruház neve Harrod’s Stores Limited lett, mely már nem csak kereskedelemmel, de banki szolgáltatásokkal, ingatlanközvetítő részleggel és egzotikus állatokat árusító részleget is rendelkezett. Ez utóbbi egészen az 1970-es évekig fennmaradt.

Read more

Különleges London: A Temple Bar kapujának ceremoniális zárása

Különleges London: A Temple Bar kapujának ceremoniális zárása

Azt már rengetegszer említettem, hogy London tele van mindenféle évszázados hagyománnyal, azonban érdekesség, hogy még napjainkban is alapítanak hagyományokat, amelyek elképzelhető, hogy évszázadok múlva még mindig használatban lehetnek majd. Az egyik ilyen újkeletű hagyomány a City of London területén, a Szent Pál Katedrális közvetlen közelében álló Temple Bar fa kapujának

lock-1 By Agota
London titkai: Chelsea Physic Garden a város gyógynövénykertje

London titkai: Chelsea Physic Garden a város gyógynövénykertje

London egy majd 2000 éves város és hosszú története során meglehetősen sokáig a természetes gyógymódok jelentették a túlélés egyetlen esélyét, egy-egy betegség vagy járvány idején. A városban természetesen több gyógynövénykert is létesült, de ezek közül a legrégebbi mindenképpen a Chelsea Physic Garden, azaz a londoni Chelsea városrész történelmi gyógynövény- és

lock-1 By Agota
Londoni séta - Titkos társaságok és Ley-vonalak Londonban

Londoni séta - Titkos társaságok és Ley-vonalak Londonban

Találkozzunk 2026. szeptember 12-én szombaton délelőtt 10.30-kor és töltsünk együtt két órát London misztikus helyszíneit járva. London utcái nem csupán házakból, hidakból és parkokból állnak, a város mélyén ugyanis olyan láthatatlan energiavonalak húzódnak, amelyek évszázadok óta befolyásolják a szent helyek, templomok és emlékművek elhelyezkedését. Ezek az úgynevezett Ley-vonalak, azaz

By Agota