London legrégebbi boltjai: Paxton & Whitfield (1742)

London legrégebbi boltjai: Paxton & Whitfield (1742)

London csodálatos város, a mai napig valahogyan sikerült megőriznie azt az esszenciális "angolságát", melyet manapság elsősorban a sorra készülő kosztümös filmekből és sorozatokból ismerhetünk.

Ha valaki szeretne elmerülni az igazi időtálló Londoni élményekben, akkor mindenképpen érdemes felkeresnie néhány több száz éves, patinás üzletet is a régi nagyedekben. Ezekben az időkapszulákban alkalmanként még sikerül elcsípnünk egy-egy pillanatot, ami megidézi a századfordulós Londont, avagy van hogy kicsit messzebb is merészkedhetünk vissza az időben.

A következő sorozatban sorra vesszük a számomra legkedvesebb régi londoni boltokat, remélem ti is találtok majd közöttük kedvetekre valót.

Paxton & Whitfield
93 Jermyn Street, London SW1Y 6JE

Bár ennek a kiváló sajtkereskedő cégnek a története 1742-ig nyúlik vissza, a név Paxton & Whitfield először csak 1797-ben jelent meg. Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Stephen Cullum sajtbódét nyitott a londoni Aldwych piacon.

Az angol sajtművesek által készített sajtokkal kereskedő üzlet remekül ment, azonban Collumnak feltűnt, hogy az igazán tehetős és jó vásárlói a város egy másik részéről keresik fel őt, így fia, Sam Cullum révén az üzletet átköltöztette a mai Jermy Street környékére, a St James’s negyedbe.

Paxton & Whitfield üzlet, London / Philafrenzy, CC BY-SA 4.0 https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0, via Wikimedia Commons

Idővel, ahogy bővült az üzlet, 1797-ben két új társ is csatlakozott a céghez, egészen pontosan Harry Paxton és Charles Whitfield londoni kereskedők, az ő nevüket viseli ma is a sajtkereskedő cég. A már eddig is igen ismert üzlet szekere méginkább meglódult, olyannyira, hogy 1850-ben Viktória királynő hivatalos sajtszállítójává nevezték ki. Ez azzal járt, hogy a cég megkapta első Royal Warrant kitüntetését, melyről többet megtudhatsz ha ide kattintasz.

Azóta már több Royal Warrant büszke tulajdonosa a sajt üzlet, többek között elismerést kaptak VII. Edward királytól, V. György királytól, VI. György királytól, Erzsébet anyakirálynétől, II. Erzsébet királynőtől és 2024-ben III. Károly királytól is.

VI. György király / Walter Stoneman, Public domain, via Wikimedia Commons

A viktoriánus elismerés után azonban nehezebb idők következtek, ugyanis az 1850-es évektől az angol piacra mindinkább betörtek a kontinentális sajtkülönlegességek, és mint újdonságot, sokan ezeket előnyben részesítették a hazai, vidéken készült sajtokkal szemben. Arról nem is beszélve, hogy a gőzgép feltalálásának köszönhetően beindult a gépesítés, ami okán számos, addig kézműves módszerekkel gyártott sajt is eltűnt a polcokról.

A folyamat a következő évtizedekben sem állt meg, sőt az 1940-es években, amikor a II. világháború miatt komoly hiány keletkezett tojásból, vajból és sajtból is, a Paxton & Whitfield nagynevű sajtkereskedő cég egyszerű élelmiszerüzletté alakult, a saját túlélésük érdekében.

A háború után az üzlet nem egykönnyen tért magához, számos tulajdonosváltást követően azonban mégiscsak magára talált és lassan de biztosan ismét kapcsolatba lépett a brit vidéki kézműves sajtkészítőkkel, valamint elkezdte beszerezni Európa legjobb termékeit is és a profiljuk újra a válogatott brit (pl. Stilton, Cheddar, Lancashire) és európai, főleg francia, olasz, spanyol kézműves sajtok értékesítése lett.

Bár a cégnek jelenleg saját nagyüzemi sajtkészítése nincs, szoros kapcsolatban állnak hagyományos brit sajtkészítő farmokkal, akik sok esetben csak nekik készítenek exkluzív termékeket. Sőt bizonyos sajtokat a cég saját érlelőpincéiben érlelnek és gondoznak, Londonban és Gloucestershire-ben. Az érlelés (affinage) folyamata egyébként különösen fontos, például az angliai Wookey Hole barlangjaiban (eredetiben Wookey Hole Caves), melyek Somerset megyében, a Mendip-hegység nyugati oldalán találhatóak, és ahol a természetes hőmérséklet és páratartalom segíti, hogy a sajt íze jellegzetessé váljon.

A boltban többek között a következő különlegességeket is megtalálni:

Paxton's Cave Aged Cheddar
A hozzá felhasznált tej a Dorset Downs és West Dorset Heritage Coast környékéről, helyi állattartóktól származik, érlelése pedig a történelmi Wookey Hole barlangjaiban, Somerset megyében történik.

XO Caved Aged Cheddar
A hozzá felhasznált tej ugyanúgy a Dorset Downs és West Dorset Heritage Coast környékéről, helyi állattartóktól származik, kezdeti érlelése a Wookey Hole barlangjaiban kezdődik, majd a Cotswolds régióban található új érlelőtermekben (maturation rooms) fejeződik be.

Corinium
A tej azonosíthatóan a Manor Farm in Chedwoth-ből származik, és a sajt a King Stone Dairy-ben, Cotswolds régióban, David Jowett sajtkészítő műhelyében készül.

Schnebelhorn
Ez egy alpesi típusú sajt, melyet csak a Paxton & Whitfield kínálatában találni, kizárólag nekik készül.

Paxton's Finest Stilton
Ez szintén csak ennél a cégnél elérhető exkluzív, saját válogatású sajtjuk. Érdekesség, hogy az Egyesült Királyságban csak hat sajtkészítő műhelynek van engedélye a Stilton sajt gyártására, helyileg mind közép-Angliában, Nottinghamshire, Derbyshire és Leicestershire megyékben találhatóak. A kék erek a sajtban valójában nemes kék penészgombák, melyet speciális rozsdamentes szúrókákkal juttatnak az érő sajtba.

Churchill így vélekedett a kiváló sajtkereskedő üzletről:
"A gentleman buys his hats at Locks, his shoes at Lobbs, his shirts at Harvie and Hudson, his suits at Huntsman and his cheese at Paxton & Whitfield."

azaz

„Egy úriember a kalapját a Lock’s-nál, a cipőjét a Lobb’s-nál, az ingét a Harvie & Hudsonnál, az öltönyét a Huntsmannél, a sajtját pedig a Paxton & Whitfieldnél vásárolja.”

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota  idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
X (korábban Twitter): @Idegenvezetes_L

Read more

Különleges London: A Temple Bar kapujának ceremoniális zárása

Különleges London: A Temple Bar kapujának ceremoniális zárása

Azt már rengetegszer említettem, hogy London tele van mindenféle évszázados hagyománnyal, azonban érdekesség, hogy még napjainkban is alapítanak hagyományokat, amelyek elképzelhető, hogy évszázadok múlva még mindig használatban lehetnek majd. Az egyik ilyen újkeletű hagyomány a City of London területén, a Szent Pál Katedrális közvetlen közelében álló Temple Bar fa kapujának

lock-1 By Agota