London titkai: miért pont pirosak a londoni buszok?

London titkai: miért pont pirosak a londoni buszok?

A londoni piros buszok egyertelműen a város szimbólumává váltak az idők során, mindenki felismeri őket a világ minden pontján, de hogy miért pont pirosra festették őket, azt csak kevesen tudják.

by Oleg Magni from Pexels

Az egyik elmélet szerint a korai prototípusokat azért festették vörösre hogy a többi járművezetőt figyelmeztessék, szinte rájuk kiabálva, hogy ’tartsa a távolságot; ez a dolog még kísérleti stádiumban van!’ Az első tesztjárművek német gyártásúak voltak, úgy ismertek őket mint ’Rotmeisters’ melyből a ma is hasznalatos brit formula, a ’Routemasters’ név alakult ki. Ok bevallom, ez valójában csak egy érdekes elmélet, de sajnos nem igaz.

Az igazság felkutatására a történettel 1907-be kell visszamennünk, amikor a legtöbb busz még lóvontatású volt (onmibusz) és ahány társaság üzemeltette őket, annyi különböző színű jármű közlekedett a városban. 1907-ben azután - megunva a kaotikus állapotokat - a London General Omnibus Company (a Londoni Általános Omnibusz Társaság) a teljes flottáját vörösre festette, csak hogy kitűnjön a london utcáin kavargó tömegből.

by Mariana Alves on Unsplash

A társaság hamarosan a legnagyobb busztársasággá fejlődött így a vörös szín kezdte uralni az utcákat. Amikor a cég 1933-ban London Transport Company-vé (azaz Londoni Tömegközlekedési Vállalattá) alakult a náluk elfogadott festési szabályzatot kiterjesztette sok másik szállító cégre is.

Ha egy gyors pillantást vetünk a londoni tömegközlekedés színszabványaira, megtalálhatjuk azt a Pantone 485 C színárnyalatot, melyet a szabályzat előír, bár nem csak a londoni buszok büszkélkedhetnek vele, ugyanilyen színű ugyanis a londoni Central line metróvonal, valamint a Royal Mail (Király Posta), a KitKat, a McDonald’s és az orosz zászló piros színe is ez.

by Roman Fox on Unsplash

A pontos, szabványos színárnyalatot ide kattintva ellenőrizhetitek.

by Damiano Baschiera on Unsplash

Hogy egészen precíz legyek, be kell valljam, hogy a londoni buszok nem teljesen pirosak, a tetejük, melyet szinte sohasem látunk ugyanis fehér, mégpedig azért, hogy visszatükrözze a napfényt, így valamelyest csökkentse a buszok nyári átmelegedését. Ha a teljes busz felületből levonjuk a tető, az ablakok és a busz oldalára szerelt reklámok felüleltét, kiderül, hogy hozzávetőleg egy busz csak 30-40%-a vörös.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az Idegenvezetés London blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
YouTube: @idegenvezeteslondon

cover: by Dimitris Vetsikas from Pixabay

Read more

Különleges London: A Temple Bar kapujának ceremoniális zárása

Különleges London: A Temple Bar kapujának ceremoniális zárása

Azt már rengetegszer említettem, hogy London tele van mindenféle évszázados hagyománnyal, azonban érdekesség, hogy még napjainkban is alapítanak hagyományokat, amelyek elképzelhető, hogy évszázadok múlva még mindig használatban lehetnek majd. Az egyik ilyen újkeletű hagyomány a City of London területén, a Szent Pál Katedrális közvetlen közelében álló Temple Bar fa kapujának

lock-1 By Agota